A fogamzásgátló módszerek hatékonysága

Kíváncsi vagy, hogy pontosan mit jelent a fogamzásgátló módszerek hatékonysága? Azaz mennyire nyújt biztonságos védelmet egy-egy módszer a teherbeeséssel szemben? Mélyedjünk el egy kicsit most ebben a témában, hiszen nem is olyan egyszerű eligazodni az értékek között, és jó tudni, hogy melyik szám pontosan mire utal. Készítettem egy jó összefoglaló táblázatot is.

Hogyan is vizsgálják a fogamzásgátlók hatékonyságát?

A legtöbbször egy év átlagát nézik egy-egy fogamzásgátló vizsgálatánál, ezen belül is azt, hogy 100 pár esetén hány nő fogan meg ez alatt az idő alatt az adott módszert alkalmazva. Ezt a számot mutatja a Pearl-index. 

Több módon találkozhatsz az értékkel: van, amikor százalékot írnak (például így: 99, %-os hatékonyságú), van, amikor a hibaarány százalékát írják ki: 0,4%-os hibaarány, és a legtöbbször a Pearl-indexet láthatod, így: 0,4. Ráadásul sokszor két értéket láthatunk az adott módszer mellett, mert az egyik a tipikus használatot, a másik pedig a tökéletes használatot jellemzi. A lényeg, hogy mindegyik azt jelenti, hogy 1 év alatt 100 nőből hány lesz terhes az adott módszert alkalmazva.

Ez elég relatív adat, hiszen az is bizonyított, minél tovább alkalmazol egy adott módszert, annál jobban beletanulsz a használatába és így egyre biztonságosabb lesz, mert csökken a felhasználói hibaszázalék. Ez főleg azokra a módszerekre igaz, amelyekhez több tudatosság szükséges (általában pont a hormonmentes fogamzásgátlók).

Pearl-index és kritikája

A Pearl-index legnagyobb kritikája, hogy ezt az időtényezőt nem veszi figyelembe, és feltételezi, hogy fogamzásgátlás használata nélkül 100-ból 100 nő teherbe esne egy év alatt. Holott ez nem igaz, ez az arány nagyjából 85 %. Azaz a védekezés nélküli szexnek 85 a Pearl-indexe. 🙂

Ha érdekel, itt a pontos képlet:pearl-index képlete

Éppen ezért más vizsgálati módszereket is kidolgoztak már (pl. 10 évnyi használatot vizsgálnak, több párral végzik a kutatást és havi felbontásban értékelik ki az eredményeket). Így viszont nyilván más százalékok jönnek ki, úgyhogy ez még jobban bonyolítja a hatékonyság megítélését. Na, ennyit az unalmas kutatási kérdésekről. De mit jelent ez a gyakorlatban? Mennyire bízhatsz a fogamzásgátlásban?

Tökéletes használat: ha a módszerre vonatkozó minden szabályt pontosan betartva alkalmazzuk azt. Lefordítom: elvben ennyi az esélye a teherbeesésnek, ha mindent jól csinálsz. Ez van: „az élet él és élni akar”. Ráadásul azt nem szokták hangsúlyozni, hogy általában ebbe belekalkulálják azt is, hogy ha mégis hiba csúszik a számításba, akkor a nő bevesz egy 72 órás esemény utáni tablettát (azaz B-tervet alkalmaz).

Jellemző vagy tipikus használat: ebbe már belekalkulálják, hogy az ember hibázik. Elfelejted bevenni a tablettát, lecsúszik az óvszer, félreértelmezed a ciklustáblázatod jeleit stb.

Ebből következik, hogy azok a módszerek a leghatékonyabbak, amelyeknél szinte nincs felhasználói hibalehetőség. Mert nincs ráhatásod a működésre, nem vagy csak nagyon kicsi lesz az eltérés a két adat között. És a fő hatásuk többnyire az, hogy a peteérés elmarad. Ezek az invazív módszerek (spirál, injekció, implantátum) és a művi meddővé tétel. Például a spirált felhelyezi az orvos a méhedbe, a chipet beültetik a bőröd alá, a fogamzásgátló injekciót megkapod 3 havonta. És kész. Ezek használatában nem tudsz hibázni.  Más kérdés, hogy ezek mennyire avatkoznak bele a tested működésébe, de most nem ez a téma.

A többi hormonális fogamzásgátló készítménynek már kisebb a hatékonysága, mert a szájon át szedhető fogamzásgátlók esetén könnyebb hibázni: elfelejted bevenni, jön egy gyomorrontás vagy felszívódási probléma, és már nem úgy hat, ahogy kéne. A hüvelygyűrűnél is van hibalehetőség. A hatékonyságuk így is magas, mert az ovuláció elmarad.

Hormonmentes módszerek

A hormonmentes módszerekhez több tanulás szükséges, és mint már írtam, ebben az esetben az is fontos, hogy mióta alkalmazod az adott fogamzásgátlót. Ha belegondolsz, logikus, hogy ebben az esetben a termékenység megmarad: van peteérés, van ovuláció, a legkisebb hiba esetén is van lehetősége találkozni az ivarsejteknek. Ha tetszik, ha nem, az óvszer helyes használatához is kell gyakorlat és az odafigyelés. A pesszárium és a méhszájsapka felhelyezését és a spermicidek alkalmazását is meg kell tanulni. A szimptotermális módszer pedig komoly testtudatot és hosszabb tanulási folyamatot igényel (de nagyon megéri, hogy hazabeszéljek egy kicsit 😀 ). Sőt, vannak olyanok, akik a megszakítást is mesterfokon űzik. Igen, ennek is van Pearl-indexe, tehát számon tartják, mint fogamzásgátló módszert. És akkor a női óvszert még nem is említettem…

contraception-rose

Érdekes még, hogy ha kifejezetten a Fertility Awareness-re, azaz a termékenységtudatra kerestek rá, nagyon szélsőséges adatok találhatók. Pearl-index: 24–0,4. Ez azért van, mert ez egy esernyőkifejezés, és sajnos beleveszik a nagyon nem hatékony módszereket is (pl. a naptármódszert, aminek semmi köze a tested megfigyeléséhez) és a tüneti hőmérőzés módszert, aminek a hatékonysága meg megegyezik a gyógyszerével. Ez a ciklus termékeny időszakának meghatározásáról szól a három fő termékenységi jel megfigyelésével (alap-testhőmérséklet, méhnyaknyák és méhnyak állása). Erről már sokat írtam itt és itt is.

Azt sem szokták túlságosan hangoztatni, hogy a módszerek ötvözésével nagyban növelhető a hatékonyság. Mire gondolok? A fő módszer mellé mindig választhatsz egy második fogamzásgátlási opciót is. Például a pesszárium használatát megszakítással kombinálod (az alap, hogy spermiciddel együtt használod), vagy az óvszer mellett használtok spermicidet is. Az már a nagyon haladó szint, hogy pontosan ismered a termékenységedet (a szimptotermális módszer segítségével) és ennek függvényében védekeztek a ciklus során a termékeny időszakban (akár duplán is). Hangsúlyozom, hogy nem a naptármódszerről beszélek, de akik követnek, tudják, miről beszélek.

A számok

És most jöjjön a nagyon részletes táblázat, amiben megmutatom a fogamzásgátló módszerek hatékonyságát! Bevallom, megszenvedtem vele, mert ahány kutatás, annyi különböző adat és eredmény. Simán vannak kutatásonként akár 5 százalékos eltérések is, így azt javaslom, hogy arányaiban nézzétek a mutatókat. A táblázat nagyon széles, láthatjátok a hatásmechanizmust, az alkalmazás módját és az alkalmazás gyakoriságát is.

Az, hogy valamelyik módszernek tökéletes használat esetén 2 vagy 4 a Pearl-indexe, elég relatív adat, és ahogy feljebb is írtam, nagyon sok múlik az odafigyelésen, a gyakorlaton és a tudatosságon. Azt azonban láthatjátok, hogy a szimptotermális módszer hatékonysága közvetlenül az invazív módszerek után következik a sorban. Bizony. Én viszont azt mondom, hogy nem elég csak a hatékonysági mutatók alapján meghozni a döntést, ha fogamzásszabályozásról van szó. Számos más tényező is befolyásolja, hogy melyik a megfelelő, személyre szabott választás.

—————————————————————————————————————–

Ha mindezekről szeretnél többet is tudni mélységében, nézd meg a fogamzásgátló abbahagyása utáni tanfolyam aloldalát. A tanfolyamon részletesen beszélek a hormonmentes alternatívákról, a tudáscsomagot itt tudod megvásárolni! Ha szeretnél még többet tudni hasonló témákban, akkor kérjed a hírlevelünket, és kereshetsz minket a Facebookon.

Továbbá megtalálsz a YouTube-on is. Többek között ezzel a témával is:

2016. május 5.; szerző: Hormonmentes/ Janka

A JELENTKEZÉS LEZÁRULT

A szeptemberi tanfolyamra a jelentkezési időszak véget ért. Amennyiben szeretnél emailes értesítést kapni a következő jelentkezési időszak megnyílásáról, iratkozz fel az alábbi értesítőre! A következő tanfolyamra a jelentkezés december közepén indul.

Ha addig is érdekel, hogy a fogamzásgátló tabletta abbahagyása után mi történik a testedben, ajánljuk másik tanfolyamunkat, amelynek megvásárlásával kedvezményesen juthatsz hozzá a Termékenységtudat-tanfolyamhoz is!

Tetszett a cikk? Akkor oszd meg vagy küldd el a barátaidnak!

Hozzászólás

A weboldalon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.

Ezek a cookie-k lehetővé teszik számunkra látogatások és forgalmi források számlálását, így webhelyünk teljesítményét mérhetjük és javíthatjuk.

Az oldal működtetéséhez az alábbi technikai cookie-ek szükségesek
  • wordpress_test_cookie
  • wordpress_logged_in_
  • wordpress_sec

Összes tiltása
Összes engedélyezése