Mítoszirtó: a spontán peteérés mese habbal

Most nagyon izgalmas témába megyünk bele. Vajon létezik-e spontán peteérés? Ugye mindannyiunknak van olyan ismerőse, barátnője, aki olyan időpontban lett terhes, mikor elvileg nem is lehetett volna? Mi lehetne erre jobb magyarázat, minthogy biztosan spontán peteérése volt.

Még az orvosok véleménye is megoszlik a témában. Aki ismeri és kutatja a női ciklust, és a Fertility Awareness-t, az pontosan tudja, hogy ez csak egy mítosz. A többi orvos pedig könnyen megmagyaráz minden „érthetetlenül” bekövetkező terhességet a spontán peteérés legendájának segítségével, hiszen ami nehezen fér bele a „peteérés a ciklus 14. napján következik be” tankönyvi példába, az általában erős fejvakarást vált ki.

Szóval az egyszerű válasz az, hogy nem, nem létezik. A bonyolultabb pedig az, hogy attól függ, hogy mit értünk ez alatt! Az általános tévhit szerint előfordulhat random peteérés a ciklus során bármikor, soron kívül, csak úgy, akár egy orgazmus hatására is, a normális peteérésen kívül, egyik pillanatról a másikra. Ez így egyszerűen nem igaz, félreértések sokasága vezet az elképzeléshez. Lássuk ezeket a tévhiteket és a magyarázatokat!

Hogy megértsük az alapokat, egy kicsit meg kell ismernünk az építőkockákat. Az egész női ciklus arra épül, hogy bekövetkezik az ovuláció. Ez egy precízen felépülő, bonyolult hormonegyensúly által vezérelt folyamat. Ez a hormonjáték kicsit olyan, mintha az agyunk és a méhünk (pontosabban a petefészkünk) pingpongozna egymással. Közvetlenül négy hormon felelős a menstruációs ciklus körforgásáért:

hormonpingpong a ciklus alatt
hormonpingpong a ciklus alatt

1. FSH (folliculus-stimuláló hormon) – az agyalapi mirigy bocsájtja ki, és ennek hatására kezdi meg a petesejt az érési folyamatot a tüszőben

2. Ösztrogén – a petefészekben fejlődő tüsző bocsájtja ki, és ez a jelzés visszajut az agyba (ennek köszönhetjük a méhnyaknyák és a méhnyak változását az ovuláció előtt)

3. LH (luteinizáló hormon) – mikor az ösztrogénszint elég magas lesz, akkor olyan, mintha meghúzna egy ravaszt az agyunkban és kilő az LH hormon, ennek hatására reped meg a tüsző, ez az ovuláció

4. Progeszteron – az ovuláció után visszamaradt üres tüszőből lesz a corpus luteum, azaz a sárgatest. Ez termeli a progeszteront, ennek hatására emelkedik meg az alap-testhőmérséklet, ebből tudjuk, hogy megtörtént a peteérés, és a terméketlen fázisban vagyunk.

+1 Ha a sárgatest elsorvad, a progeszteronszint leesik és megkezdődik a menstruáció. Az egész körforgás indul elölről (kivéve ugye, ha sikerült a fogantatás, ebben az esetben a progeszteronszint és a testhőmérséklet is magasan marad).

Ez a tudás a Fertility Awareness bázisa. Elég tudományos, de nem is olyan bonyolult, ugye?

Belátható, hogy ha ez a folyamat ilyen összetett, akkor nem következhet be csak úgy egyik pillanatról a másikra a peteérés. Akkor miért alakult ki mégis ez a tévhit?

Váratlan időpontban történik a peteérés

Töretlenül tartja magát a tévhit, hogy a peteérés a ciklus 14. napján következik be. Ez persze csak a tökéletesnek tartott 28 napos ciklus esetén lehet igaz – és még akkor sem biztos. Ráadásul sokan azt sem tudják, hogy ezt a 14 napot nem is az adott ciklus első napjától kéne számolni, hanem a következő ciklus első napjából visszaszámolni 14 napot (egyébként ezen alapszik a naptármódszer is). Ugyanis a ciklusnak egy fix szakasza van, az úgynevezett luteális fázis – azaz az abszolút terméketlen szakasz. Ez az ovulációtól a következő menstruációig terjedő időszak, ami normál esetben 10-16 napos (tankönyv szerint 14). Ez mit is jelent? Ha neked 14 nap a luteális fázisod, akkor előfordulhat, hogy néha 13, néha pedig 15 napig tart, de átlagban 14 napra jön ki és soha nem lesz mondjuk 10 vagy 16 napos.

A peteérés időpontja viszont ciklusról ciklusra változhat. Előfordulhat, hogy a 9. napon történik, de az is lehet, hogy a 18. napon következik be. És ez teljesen normális. A termékenységet sok tényező befolyásolhatja.

Vegyünk egy példát: Adott egy nő, akinek általában a 15. nap környékére esik az ovulációja. Most valamiért előbbre csúszik ez az időpont. A pár együtt van a ciklus 7. napján, a nő a ciklus 9. napján ovulál, terhesség lesz a vége. Még az orvosok is meglepődnek ezen, és könnyű arra fogni, hogy biztosan spontán peteérés történt, pedig nem így van. Egyszerűen a várttól eltérő időpontban következett be a peteérés. És ez nem jelenti azt, hogy lesz még egy peteérése a „normál” időpontban is.

Létezik, hogy extra petesejt érik meg?

Ilyen létezik, ebből születnek a kétpetéjű ikrek. De soha nem abban a formában fordul elő, hogy van egy peteérés a ciklus 11. napján, aztán meg a 15-en. Ha egynél több petesejt szabadul ki, akkor a második tüszőrepedés az elsőt követő 24 órán belül bekövetkezik.

myths-and-facts-about-getting-pregnant

Szex, orgazmus hatására is lehetséges a peteérés 

Ez a legelterjedtebb tévhit, de egyszerűen nem igaz. Valószínűleg azért alakult ki ez az elgondolás, mert az ovuláció környékén növekszik a szexuális vágy, tehát nem a szex hatására alakul hirtelen a peteérés, hanem a peteérés és a megnövekedett ösztrogénszint hatására kívánjuk jobban a szexet…

Ennek az elképzelésnek lehet az is az alapja, hogy a szex hatására valóban növekszik az ösztrogénszint a szervezetben, de a tüszőrepedés bekövetkezéséhez több napig tartó ösztrogénszint-növekedés és több hormon összjátéka szükséges. Egy hirtelen hormonlöket nem elég az ovulációhoz. Ha a „rendes” ovuláció után esetleg be is következhetne még egy tüszőrepedés, akkor is maximum csak egy éretlen petesejt tudna kiszabadulni, amely nem képes megtermékenyülni. Tehát ennek a felvetésnek sincs túl sok alapja.

Érdekesség

Érdekes adalék még, hogy valóban vannak olyan állatfajok, ahol a szexuális aktivitás váltja ki az ovulációt (pl. egyes párosujjú patások). De ebbe nem akarok mélyebben belemenni, mert egyáltalán nem értek hozzá. Az embert egyébként a spontán ovulálók csoportjában tartják számon biológiai szempontból. Ez azt jelenti, hogy a peteérés a szexuális aktivitástól függetlenül megtörténik minden hónapban.

Teherbeesés érthetetlen időpontban

Már beszéltünk róla, hogy a nő nem termékeny az egész ciklus során, ám nem is egyetlen nap áll rendelkezésre a babát tervezőknek. A férfi és a női termékenység kombinációja adja a termékeny időszakot: a petesejt élettartama 24 óra, a spermium élettartama 5 nap is lehet a környezettől függően. Az ovulációt minden esetben előre jelzi a termékeny típusú nyák, ami elengedhetetlen feltétele a megtermékenyülésnek és a spermiumok életben maradásának. Így áll össze a nagyjából 6 napos termékeny időszak. Tehát előfordulhat, hogy csak a ciklusod 10. napján voltatok együtt, a 15. napon ovulálsz, és mégis sikerül megfoganni.

De akkor hogyan lehetséges a teherbeesés közvetlenül menstruáció előtt, alatt, után?

Előfordul olyan, hogy valamiért nem történik meg a tüszőrepedés egy adott ciklusban. Ilyenkor az utána következő vérzés nem tekinthető igazi menstruációnak, ezt áttöréses vérzésnek hívjuk, amit sok esetben rögtön ovuláció követ. Általában ilyenkor érkeznek a meglepetésbabák. Olyan is van, hogy a tüszőrepedést kíséri kisebb vérzés. Ezeket a jeleket könnyű félreértelmezni.

A végkövetkeztetés tehát az, hogy a köznyelvben használt spontán peteérés nem létezik.

A legtöbb nő nem követi a ciklusát. Nem tudja, hogy mi történik a testében, így nyilván mindig védekezni kell, hiszen tényleg bármikor előfordulhat az ovuláció, de soha nem spontán peteérés formájában.

A jó hír viszont az – még ha hihetetlennek is tűnik –, hogy a termékenységtudat segítségével pontosan megismerheted a ciklusodat. A tüneti hőmérőzés-módszer szabályaiba minden fenti eset be van építve, és magad is megdöbbensz, hogy mennyi mindent megtudhatsz a saját működésedről. Spontán peteéréssel pedig nem kell számolni, mert leginkább csak mese habbal…

Ha szeretnél még többet tudni a témában, akkor itt részletesen olvashatsz a termékenységtudat-tanfolyamról, illetve iratkozz fel a hírlevelemre!

Név*
Email*


És keress minket Facebookon is: https://www.facebook.com/hormonmentes.hu

Továbbá megtalálsz a YouTube-on: https://www.youtube.com/hormonmenteshu

Források


http://bedsider.org/methods/fertility_awareness#how_to_tab
http://www.plannedparenthood.org/learn/birth-control/fertility-awareness
http://www.thebillingsovulationmethod.org/
https://en.wikipedia.org/wiki/Fertility_awareness
Toni Weschler: Taking Charge of Your Fertility (2006, New York)
Dr. Eveyn Billings & Ann Westmore: A Billings-módszer, Családtervezés gyógyszerek és eszközök nélkül (1994)
Szil Péter-Bippan Norberg: Természetes fogamzásszabályozás (2001, Budapest)
 

A JELENTKEZÉS LEZÁRULT

A szeptemberi tanfolyamra a jelentkezési időszak véget ért. Amennyiben szeretnél emailes értesítést kapni a következő jelentkezési időszak megnyílásáról, iratkozz fel az alábbi értesítőre! A következő tanfolyamra a jelentkezés december közepén indul.

Ha addig is érdekel, hogy a fogamzásgátló tabletta abbahagyása után mi történik a testedben, ajánljuk másik tanfolyamunkat, amelynek megvásárlásával kedvezményesen juthatsz hozzá a Termékenységtudat-tanfolyamhoz is!

Tetszett a cikk? Akkor oszd meg vagy küldd el a barátaidnak!

Hozzászólás

  1. Kedves Janka!
    Néhány kérdés merült fel bennem a cikkel kapcsolatban.
    Azt írod, hogy ha kimarad egy ciklusban az ovuláció a következő menstruáció után egyből bekövetkezhet. Akkor ennek is kézzel fogható jelei lehetnek? (hőm. emelkedés, nyák, méhnyak) Illetve ez esetben a ciklus középidejében már nem következhet be a “rendes időben” várható peterés? Lehet, hogy sok a lehet és a ha. 🙂
    A választ előre is köszönöm, bár sejtem, hogy egyénfüggő, mint minden ebben a témában. Amúgy nagyon sokat tanultam a cikkeidből. Jó olvasni őket. 🙂

    1. Kedves hanitka!

      Köszönöm szépen! Jó hallani, hogy hasznosak a cikkek. 🙂 Minden ilyen speciális helyzetre külön szabályok vannak, ha fogamzásgátlási céllal használod a szimptotermális módszert. Ezeket jól meg kell tanulni és érteni, hogy biztonsággal tudd alkalmazni (a tanfolyamom folyamatban van 😉 ) Ha az előző ciklusban nem volt igazolt ovuláció (tehát nem emelkedett meg a hőmérséklet), akkor a vérzés alatt nem vagy védett. Ez azért van, mert a menstruációs vérzés elfedheti a termékeny nyákot, a méhnyak pedig amúgy is nyitott a menstruáció alatt. Ilyenkor a spermiumok ki tudnak várni a méhnyak redőiben a peteérésig, ami nagyon hamar bekövetkezhet a vérzés végeztével. Ilyenkor sokszor a menstruáció után nincs is száraz időszak, hanem rögtön termékeny nyák jelentkezik. Ha megtörtént az ovuláció, akkor utána ugyanúgy megemelkedik a hőmérséklet, mint normál esetben, és nem, nem lesz újabb peteérés a menstruációig. Ilyenkor általában úgy néz ki a dolog, hogy egy hosszú ciklust (a peteérés késése miatt), feltűnően rövid ciklus követ. Ez azért van, mert peteérés gyorsan történik, a luteális fázis viszont ugyanolyan hosszú marad (tehát annyival rövidebb lesz a ciklus, amennyivel előbb történt az ovuláció). Az még cifrázza a dolgot, hogy néha az ovulációt is kísérheti kisebb vérzés, amit könnyű összekeverni a menstruációval. De jó hír, hogy ha már gyakorlod a módszert, akkor ezekről tudni fogsz, ér érteni fogod, hogy mi történik éppen. Különben az aranyszabály az, hogy ha bizonytalan vagy, akkor védekezz. Ezért van az, hogy a FAM tanulására kell kb 3 hónap. Addig nem javasoljuk a védekezés nélküli együttlétet, ennyi idő alatt viszont már jól megtanulod a szabályokat és a saját tested működését is megérted. 🙂 Remélem érthetően írtam le.

  2. Kedves Janka!

    Nekem is nagyon tanulságos a cikked, de lenne egy kérdésem? Sajnos volt egy spontán vetélésem augusztusba 7 hetes terhes voltam lombikbébi programmal, most úgy döntöttünk a párommal a következő lombik előtt inkább spontán probálkozunk, szeptemberbe a ciklusom 48, és októberbe 31, most pedig a 37. napnál járok a ciklusommal. Voltam nőgyógyásznál, ő a 20. napon mondta, hogy van egy 11mm tüszöm a bal petefészkembe és 4, 2mm a jobba, de nem éreztem ebbe a honapba nyákos folyást, de vizszerüt igen, ebből is össze jöhet a terhesség?
    Válaszodat előre is köszönöm

  3. Kedves Janka! Az lenne a kérdésem hogy május 1-én jött meg 4-5napig tartott 29napos volt a ciklusom és 11-én voltam a parommal és nem védekeztünk mennyi az esely a teherbeesesre és mikor csinálhatok tesztet?

      1. Kedves Janka mar 19-étol érzek enyhe gorcsoket amiket sose szoktam még a menstruációm előtt sem meg a pms miatt sem meg a derekam is fáj kozepen és meg messze van 29-e vagy 30hat nem tudom!

  4. Kedves Janka. Kaptam pregnyl injekciót 2-án, együtt voltunk a párommal 1,2,3-án, Ezután 11-én is, de akkor nem történt ejakuláció( orgazmus az ö részéröl nem volt, de ugye az elöváladék ott lehetett). 16-án pozitívat teszteltem, 17-én a hcg 208, majd 19-én 602 volt a hcg. Köv honap 6-án a crl 8,82mm volt. Azt szeretném kérdezni, hogy van esély, hogy 11-én fogant a baba? Előre is köszönöm a választ.

    1. Kedves Éva!

      Ciklusgörbe nélkül sajnos nem tudok semmilyen bővebb választ adni a kérdésedre. A leírásodból annyit azért ki lehet kikövetkeztetni, hogy a baba nem valószínű, hogy a 11-i együttlétből fogant ugyanis a beágyazódás a fogantatás utáni 5-10 napban történik valamikor, eddig tart míg a megtermékenyített petesejt elér a méhbe és beágyazódik a méhnyálkahártyába. A HCG termelődés csak ezután kezdődik, és még innentől is eltelik pár nap, mire a teszt szépen ki tudja mutatni a HCG mennyiségét. Ezért nem valószínű, hogy ha a 11-i együttlétből történt volna a fogantatás, azt 17-én kimutatja a teszt. Sokkal valószínűbb, hogy a korábbi együttlétekből fogant a baba.

  5. Kedves Janka!
    Mit gondolsz mi lehet az oka, és hogyan befolyásolja a megtermékenyülést, ha a tojásfehérjés nyák rendszeresen a peteérés előtt jelentkezik és több nappal előtte véget is ér? Rendszeres 28 napos ciklusoknál tapasztalom ezt több hónapja, úgy, hogy közben petefészek körüli fájdalom félidőben szokott lenni. Lehetséges, hogy elvan csúszva a tüszőrepedés és a nyák ennyivel? Ha ez kizárt, akkor a petefészek körüli fájdalom, vagy a nyák jelzi a tüszőrepedést? Előre is köszi

A weboldalon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.

Ezek a cookie-k lehetővé teszik számunkra látogatások és forgalmi források számlálását, így webhelyünk teljesítményét mérhetjük és javíthatjuk.

Az oldal működtetéséhez az alábbi technikai cookie-ek szükségesek
  • wordpress_test_cookie
  • wordpress_logged_in_
  • wordpress_sec

Összes tiltása
Összes engedélyezése