Mennyi ideig használható a pesszárium, méhszájsapka?

Két népszerű termékünk, a Caya pesszárium, illetve a FemCap méhszájsapka esetében az egyik leggyakrabban előforduló kérdés, hogy mennyi ideig használhatóak, illetve mi a helyzet velük „speciális esetekben”. Nos, az „alaphelyzet” viszonylag egyszerű, mert mindkét gyártó hasonló elvet vall: az első használatot követően mindkét eszközt legfeljebb két évig javasolt használni.

Ez azért van így, mert felhelyezéskor a pesszáriumot szükséges félbehajtani és a méhszájsapka is „gyűrődhet” felhelyezésnél, kivételnél. Ez a művelet a kutatások alapján átlagosan 400-szor történhet meg két esztendő során, ezen felül viszont az anyag károsodásának elkerülése érdekében a használat már nem javasolt.

Igen, orvosi szilikon – de mit kockáztatsz?

A rutinos menstruációs kelyhet használók ezen a ponton szokták feltenni a kérdést: de ez is orvosi szilikonból készült, nem? Akkor miért nem tíz évig lehet használni?Az első kérdésre a válasz: igen, a Caya és a FemCap is orvosi szilikonból készül. Ugyanakkor ezek az orvosi szilikon eszközök is nagyon különbözőek (ld. a sok különböző kehelyfélét): egyrészt más-más a gyártási metodikájuk, másrészt a kialakításuk teljesen más. Hogy mást ne mondjunk: a Caya pesszárium „burkolata” jócskán vékonyabb bármelyik menstruációs kehelyénél, illetve a feszességét biztosító polimer gyűrű is érzékenyebb az „elhasználódásra”, mint az eszköz többi része.

Amikor a Cayát gyártó Kessel Medintim vezérigazgatóját, első emberét, Martin Kesselt kérdeztük erről, ő szemléletes módon válaszolt. Azt mondta, ha ő személyesen beszélget érintettekkel erről, mindig azt mondja: használjuk a józan eszünket, és ezt elsősorban úgy érti, vegyük figyelembe, hogy mit kockáztatunk hiba esetén. Ha a menstruációs kehely esetében van egy hajszálrésnyi repedés, akkor legfeljebb lesz egy minimális vérfolt a bugyin, ugyanakkor hasonló eset egy fogamzásgátló eszköz esetében több ezer virgonckodó spermiumot is jelenthet. Az eszközök a gyakoriság és az egyéni anatómia következtében különböző „terhelést” kaphatnak, a gyártóknak pedig annak idején a törvényi előírások következtében, a kutatások alapján kellett tenni egy vállalást, hogy mi az az időpont, ameddig – rendeltetésszerű használat mellett! – szavatosságot tud vállalni az eszközökre. Ezt mindkét gyártó két évben határozta meg.

Mit tehetsz Te? Mi van, ha csak állt a polcon?

Fentiekből következően leginkább azt tartjuk fontosnak, hogy rendszeresen ellenőrizd a terméket, nincsenek-e kopások, törések a felületén. Hozzátesszük: mert ez egyáltalán nem jellemző rájuk. Figyelembe véve, hogy egy ilyen eszköz anyaga mindig vékonyabb, sebezhetőbb, mint egy menstruációs kehelyé, de alapvetően ugyanúgy mégiscsak fizikai alapon működik.

Fentiekhez kapcsolódóan a másik használati időt taglaló gyakori kérdés, hogy mi van abban az esetben, ha a pesszárium vagy méhszájsapka huzamosabb ideig nincs használatban, akár mert kipróbálás után mégsem volt használva, akár más egyéb okokból (pl. babatervezés, várandósság stb. esetén) használaton kívül volt.

Általánosságban: ilyenkor a használaton kívüli időszakot hozzá lehet kalkulálni pluszban a fenti intervallumhoz, de ebben az esetben is fontos az eszköz rendszeres ellenőrzése. Hosszabb, éveken át tartó „kihagyás” esetén viszont mindig a dobozon található végső felhasználhatósági dátum az irányadó. Ez az ún.. shelf-life, ez az eredeti dobozon egy kis homokóra mellett található, és ezen túl semmilyen esetben sem javasolja az eszköz használatát egyik gyártó sem.

És a spermicid gélek?

Ha már az eszközökről szó volt, érdemes a spermicid gélek felhasználhatóságát is „rendbe tenni”: a webshopunkban kapható Caya gél és Contragél felhasználhatóságának végét szintén a tubuson lévő dátum jelzi, felbontatlan állapotban tehát eddig használható fel. Felbontás után 3 hónapon belül szükséges felhasználni.

Tetszett a cikk? Akkor oszd meg vagy küldd el a barátaidnak!

Hozzászólás

A regisztráció nem kötelező.




A hozzászólással elfogadod adatkezelési nyilatkozat

  1. Kedves Janka!
    Talán nem ide tartozó kérdés, mégis foglalkoztat és nagyon szeretnék rá választ kapni. Ugye a Caya pesszáriumot szeretkezés után leghamarabb 6 órával lehet eltávolítani. Ahogy a képeket láttam, a szeméremcsont mögé/fölé kell beilleszteni, ami elnyomja a húgycsövet. Ez nem akadályoz meg abban, hogy abban a 6 órában elmenjek mosdóba Így hogy a húgycső el van nyomva?
    Válaszodat előre is köszönöm!

    1. Kedves Petra!
      Az “elnyomja a húgycsövet” kifejezés nem helytálló. A Caya természetesen nem nyomja el a húgycsövet, lehet mellette pisilni, ez a felhelyezés után sem szokott gondot okozni. Használata inkább csak rendszeres húgycsőgyulladások esetén okozhat problémát, ezért az arra hajlamosak esetében mindenképp szoktuk javasolni az előzetes nőgyógyászati konzultációt.

A weboldalon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.

Ezek a cookie-k lehetővé teszik számunkra látogatások és forgalmi források számlálását, így webhelyünk teljesítményét mérhetjük és javíthatjuk.

Az oldal működtetéséhez az alábbi technikai cookie-ek szükségesek
  • wordpress_test_cookie
  • wordpress_logged_in_
  • wordpress_sec

Összes tiltása
Összes engedélyezése