Fekete péntek? Ugyan, véres csütörtök!

Egy disclaimer az elejére: évek óta agyalunk rajta, hogy érdemes-e beszállni a Black Friday-őrületbe. Mert nem szeretnénk akár csak a látszatát is kelteni, hogy a termékeink a tucatok közé tartoznak, egyszer használatosak, vagy hogy ha valaki most nem vásárol, az örökre lemarad. Az árakciónak nagyon sok negatív hatása is van, amit itt most nem részleteznénk. (De például fogamzásgátlási terméket SOHA, DE SOHA nem fogunk akciózni.)

A sok-sok minden mellett ugyanakkor egy dologra mégis kiváló a Black Friday: FIGYELEMFELHÍVÁSRA. Így idén teszünk egy kísérletet. Arra, hogy vagányság, minőség és jó üzenet ilyenkor is járhat kéz a kézben. Ezért arra kérünk, hogy ezen a héten BESZÉLJ LEGALÁBB EGY NŐTÁRSADDAL A MENSTRUÁCIÓRÓL. Mondd el neki, hogy neked milyen nehézséget jelent ez. Kérdezd meg, ő hogyan éli meg. Vagy egyszerűen csak oszd meg ezt a posztot, de ne csak úgy bele a nagyvilágba, hanem a véleményeddel!

Mert maga a menstruáció, a hozzá tartozó eszközök, a vele járó nehézségek, gondok még ma is tabunak számítanak – olyan helyeken is, ahol nem gondolnád. Mert menstruálni nemcsak hétvégén, karácsonykor, fekete pénteken lehet – hanem minden nap. Ezért azt találtuk ki, hogy az „olcsóság” napja, a FEKETE PÉNTEK mellett, mi meghirdetjük a „jó üzenet” napját is: ez lesz a VÉRES CSÜTÖRTÖK.

És hogy mit teszünk mi, hogy ez az üzenet minél több nőhöz eljusson? Oké, beállunk a sorba, és vállaljuk, hogy az egyik legmenőbb menstruációs kelyhünket, a Ruby Cupot messze ár alatt adjuk. Nem 5-10%-kal… FEKETE PÉNTEKEN (november 20.) a fekete színű kelyheket és a hozzá tartozó tároló poharakat 20%, VÉRES CSÜTÖRTÖKÖN (november 19.) a piros kelyheket és poharakat 25% KEDVEZMÉNNYEL.

De – különösen ha élsz a kedvezményünkkel! – oszd meg, vidd hírét az üzenetnek, mert erről még beszélnünk kell. És nemcsak pénteken vagy csütörtökön!


És miért a Ruby Cup szerepel épp ebben az akcióban? Mert a Ruby Cup a világ egyik legmenőbb kelyhe. Nem elsősorban a termék miatt, mert az inkább a hagyományos kehelyformák közé tartozik, hanem a termék mögött álló cég filozófiája végett: minden egyes eladott kehely után egy másikat adományoznak harmadik világbeli rászorulók számára.

2020 nagy mérföldkő a Ruby Cup életében, hiszen ez az az esztendő, amikor átlépte a 100 000-et az adományozott kelyhek száma szerte a világban. És jó érzés, ha tudjuk: ebből a 100 000-ből ez elmúlt egy évben több százat már magyar nők vásárlásainak köszönhettek a rászorulók.

Világszerte 10 nőből egynek még ma, a 21. században is gondot okoz a menstruációs eszközökhöz való hozzáférés.

2020. november 17., szerző: Hormonmentes/Z

Iratkozz fel!

Ha szeretnél többet tudni a legfrissebb fogamzásgátlási hírekről, a Hormonmentes.hu újdonságairól és blogbejegyzéseinkről, iratkozz fel hírlevelünkre!

FRISS INFORMÁCIÓK A HÍRLEVELÜNKBEN!

Tetszett a cikk? Akkor oszd meg vagy küldd el a barátaidnak!

Hozzászólás

A weboldalon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.

Ezek a cookie-k lehetővé teszik számunkra látogatások és forgalmi források számlálását, így webhelyünk teljesítményét mérhetjük és javíthatjuk.

Az oldal működtetéséhez az alábbi technikai cookie-ek szükségesek
  • wordpress_test_cookie
  • wordpress_logged_in_
  • wordpress_sec

Összes tiltása
Összes engedélyezése