Új köntösben a Hormonmentes.hu

Kedves Látogató!

Üdvözöllek a megújult honlapunkon! Először is szeretném kifejezni bizakodásomat: remélem, a Te tetszésedet is elnyeri az új külsőnk, amely mostantól a Hormonmentes.hu-t borítja. A fejlesztőkkel több hónapon át dolgoztunk azért, hogy egy friss, de átlátható és funkcionalitásában tökéletes oldalon tudjunk fogadni Téged! Bízunk benne, hogy ez sikerült!

Még az év felénél sem tartunk, ám már most leszögezhető, hogy 2020 örökre emlékezetes év marad mindannyiunk életében. Ez az esztendő mindenkit olyan kihívások elé állít, amilyenekre korábban nem gondolt – és ez így van cégünk életében is. E helyütt azonban véletlenül sem szeretnénk panaszkodni, mert valójában ez egy csodás születésnap számunkra. Ez alkalomból inkább kérlek, engedd meg, hogy egy kicsit büszkélkedjünk, mert bízunk, hiszünk benne, hogy a történetünk mások számára is inspiráló lehet és erőt adhat a viszontagságos időkben. Jelentjük: itt vagyunk, élünk – elszántabban mint valaha!

Vállalkozásunk tavasszal volt öt éves, és anno, 2015 tavaszán, amikor elindultunk, még fogalmunk sem volt arról, hogy hosszútávon életképesek leszünk-e egy alapvetően medikalizált, gigászok uralta kis magyar piacon. Azóta felfoghatatlanul sok minden történt velünk, mégis épp ez a tavasz megmutatta meg: alig változtunk valamit. Az anyavállalkozásból kibővített családi cég lett, a lelkes bloggerlányból cégvezető, a pár termékes webshop kibővült szolgáltatói körrel. A Hormonmentesből már-már eposzi állandó jelző vált, a pesszáriumból viszonylag ismert termék, a termékenységtudatból trendi kifejezés. Eközben mi ma is mindannyian otthonról dolgozunk, és ha úgy adódik, főzünk, gyereket nevelünk, sőt újabban még tanítunk is egy-egy üzleti megbeszélés előtt, alatt, mellett.

Ám ahogy a gyermekeink cseperedése esetében a korral együtt megnő a szülői kötelességgel járó feladatok száma, így van egy cég esetében is. Ezért bár nagyon szerettük a korábbi, „kézműves”, javarészt saját kezünk farigcsálta honlapunkat, ma már nem engedhetjük meg, hogy alkalomadtán egy-egy elavultságból fakadó rossz beállítás rontsa a szolgáltatásunk minőségét. A gyerek és a cég iskolás lett, egyre gyakrabban önállóan cselekszik, és az anya már nem lehet ott mindenhol.

Ettől függetlenül, ahogy egy anyának mindig a gyermeke lesz az első, egy cég esetében is első a vásárló. Ezért ezúton szeretnénk megköszönni Neked az elmúlt öt év minden látogatását, amit honlapunkon tettél, és azon dolgozunk, hogy már a közeljövőben újabb izgalmas és menő eszközökkel, hasznos tartalmakkal jelentkezzünk, amelyek tovább erősítik a hormonmentes fogamzásgátlást és a termékenységtudatot Magyarországon.

Külön örülünk neki, hogy a megújulásunk épp a menstruációs higiénia világnapjának hetére valósult meg, így felhívhatjuk a figyelmed rá, hogy május 18-tól 28-ig minden egyes eladott Ruby Cup menstruációs kehely után a gyártón keresztül kettőt adományozunk afrikai és ázsiai rászorulóknak! Továbbá a menstruációs higiénia világnapján, azaz május 28-án, csütörtökön ez alkalomból minden Ruby-termékre 28%-os árkedvezményt adunk*. Ez azért is nagy szó, mert egyébként még sosem csináltunk ilyen általános árkedvezményt, és a jövőben sem sűrűn várható (fogamzásgátlási termékekre pedig elvből ki is zárjuk ezt).

Hamarosan jövünk a további újdonságokkal! Maradjatok kíváncsiak!

 

* Az akciós termékek köre (minden méretben, színben): Ruby-csomag, Ruby Cup, Ruby Clean, Kegel-tréner, Menstruációs melegítő párna. Az akció időtartama: 2020. május 28. 00:00–23.59, meghosszabbítására nincs lehetőség.

Lábjegyzet: jogi kötelességünk tájékoztatni róla, hogy honlapunk megújításával egyidőben az adatvédelmi tájékoztatónk és az Általános Szerződési Feltételeink is frissültek. Böngészéseid, illetve vásárlásod menetét ez az eddigiekhez képest nem különösebben érinti. Ha bármilyen észrevételed van új honlapunk működésével összefüggésben, várjuk leveled az info@hormonmentes.hu email címre!

2020. május 26., szerző: Hormonmentes/Z

 

Iratkozz fel!

Ha szeretnél többet tudni a legfrissebb fogamzásgátlási hírekről, a Hormonmentes.hu újdonságairól és blogbejegyzéseinkről, iratkozz fel hírlevelünkre!

FRISS INFORMÁCIÓK A HÍRLEVELÜNKBEN!

Tetszett a cikk? Akkor oszd meg vagy küldd el a barátaidnak!

Hozzászólás

A weboldalon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.

Ezek a cookie-k lehetővé teszik számunkra látogatások és forgalmi források számlálását, így webhelyünk teljesítményét mérhetjük és javíthatjuk.

Az oldal működtetéséhez az alábbi technikai cookie-ek szükségesek
  • wordpress_test_cookie
  • wordpress_logged_in_
  • wordpress_sec

Összes tiltása
Összes engedélyezése