A menstruációs ciklus négy évszaka. Mit tegyél, hogy jól érezd magad benne?

A menstruációs ciklus nemcsak a menstruációs vérzésből áll. Sokkal több annál, de a háttérben zajló összetett hormonális folyamatok általában rejtve maradnak előlünk, vagy maximum akkor figyelünk fel rájuk, amikor negatívumot tapasztalunk, például a PMS kellemetlen tüneteit. Pedig ahogy a természetben a négy évszak váltakozásának, úgy a ciklusunkban zajló változásoknak is megvan a maga fontos szerepe. Sőt, itt nem áll meg a hasonlóság! A ciklusunk is négy hormonális fázisra osztható és ezek a fázisok akár megfeleltethetők a négy évszaknak.

Mi, nők keményen dolgozunk azon, hogy a ciklusunk minden napján ugyanazt a csúcsteljesítményt nyújtsuk fizikailag, érzelmileg, legyen szó munkáról, edzésről, társas kapcsolatokról. Pedig a testünk nem így van kitalálva. A ciklusunk négy fázisa különböző fizikai, érzelmi kihívásokat és lehetőségeket rejt, és ha megtanuljuk megérteni a saját szükségleteinket, akkor megtanulhatjuk, hogyan lehet kihozni minden egyes szakaszból a maximumot úgy, hogy közben nem kell harcolnunk saját magunk ellen.

A ciklus 4 nagy hormonális szakasza: a menstruáció, a peteérés (azaz follikuláris szakasz), az ovuláció és a luteális szakasz. Ezeken végighaladva megnézzük, hogy milyen fizikai, érzelmi változások zajlanak bennünk, és hogyan tudjuk a legjobban kihasználni ezeket az időszakokat. Az AHA élményekre garanciát vállalok! 🙂

Első fázis: MENSTRUÁCIÓ = TÉL

Fizikai változások:

Az egészséges menstruációs vérzés 3-7 napig tart, és bár egy kis görcsölés rendben van, nem szabad túl fájdalmasnak lennie. A hormonszintjeink liyenkor a legalacsonyabbak az egész ciklus során, az előző ciklus végén magasan lévő progeszteronszintünk lenullázódik és a megvastagodott méhnyálkahártyánk menstruációs vérzés formájában távozik. A méhnyakunk kemény, de egy kicsit nyitott, hogy engedje távozni a menstruációs vért. Enyhe puffadást még tapasztalhatunk.

Érzelmi változások:

Teljesen normális, ha ilyenkor egyfajta befelé fordulást érzel, ha jól esik visszahúzódni és magadra koncentrálni. Ha a menstruáció megkezdésével, a PMS-tünetek enyhülésével megkönnyebbülést, elengedést érzünk. Az energiaszintünk ilyenkor a legalacsonyabb. Pihenésre és feltöltődésre vágyunk. Érdemes ilyenkor egy kicsit befelé figyelni.

Mit tehetünk, hogy megkönnyítsük ezt az időszakot?

  • Nem biztos, hogy ilyenkor kell a legtöbb találkozót időzítenünk, vagy bulis estét szervezni a barátnőkkel. Ha jobban esik otthon maradni a négy fal között, ahogy télen is vágyunk az otthon melegére, ha nem pótolhatatlan az esemény, akkor nyugodtan megengedheted magadnak a pihenést. Nem muszáj a testünk ellen dolgozni.
  • Próbáld ki a menstruációs kelyheket, elképesztő módon megkönnyíti az életedet.
  • Ilyenkor nem érdemes túltolni az edzést. Bár van olyan, aki simán lefutja a maratont, a többségnek elég egy kis kellemes, könnyed mozgás: séta, jóga – esetleg kifejezetten olyan gyakorlatokkal, amelyek enyhítik a menstruációs görcsöket.
  • A meleg vizes palackot, melegítőpárnát senkinek sem kell bemutatni, de most már kaphatók diszkrét melegítőtapaszok is.
  • Érdemes figyelni a sok folyadék fogyasztására, a magnézium+B6 görcsoldó hatása csodákra képes. Nyugodtan vesd be a kedvenc komfort ételedet.
  • És nem csak képzeled, tényleg nagyon vágysz az ölelésre, bújásra. Ugyanis ez serkenti az oxitocin termelődést a szervezetünkben, ami jelentősen enyhíti a fájdalmakat. És tudjátok mivel termelünk a legtöbb oxitocint? Orgazmussal. Ezt csak így itt hagyom információké 🙂

Második fázis: FOLLIKULÁRIS SZAKASZ = TAVASZ

Fizikai változások:

Ahogy a téli visszahúzódás után a természet zsendülni kezd tavasszal, úgy változik a testünk is ebben a szakaszban. Ez változó hosszúságú, érzékeny fázis. Több tényező befolyásolhatja, hogy meddig tart: hosszabb ciklus esetén hosszabb, rövidebb ciklus esetén rövidebb ideig.

Azért hívják így ezt a fázist, mert az agyalapi mirigyünk kibocsájtja az FSH, azaz a follikulus stimuláló hormont, amely érésre készteti a petefészkünkben szunnyadó tüszőket, amelyek a petesejteket tartalmazzák. Az érő tüszők hatására a petefészkeink elkezdenek ösztrogént termelni, ami az egyik női nemi hormonunk. Ahogy az ösztrogénszint növekszik, elkezded nedvesebbnek érezni magad, ugyanis a méhnyakad elkezd egyre termékenyebb nyákot termelni, amely kulcsfontosságú a spermiumok túlélése érdekében. A méhnyálkahártyánk elkezd megvastagodni, hogy ideális legyen a megtermékenyült petesejt beágyazódásához.

A bőrünk szebb és feszesebb lesz. A hajunk ragyogóbb. Az ösztrogénnek köszönhetően az étvágyunk is alacsonyabb, így még az is lehet, hogy a mérleg is kevesebbet mutat, de az biztos, hogy ilyenkor vékonyabbnak, feszesebbnek érzed magad. A fizikai erőnlétünk növekszik az ovulációig.

Érzelmi változások:

Az ösztrogén és tesztoszteronszint növekedésével az energiaszintünk nő, egyre magabiztosabbnak, erősebbnek érezzünk magunkat. A kreativitás szárnyal. Még a kockázatvállalási hajlandóságunk is nő. A tesztoszteronnak köszönhetően a libidónk egyre magasabbra kúszik. És sokkal extrovertáltabbak leszünk, vágyunk a társas kapcsolatokra, a nyüzsgésre.

Mit tehetünk?

  • Érdemes új projektekbe belevágni, aktívnak lenni a meetingeken, brainstormingolni, fontos döntéseket meghozni, prezentálni, előadást tartani. Ilyenkor biztosan átjön az energia.
  • Na, most érdemes élni a szociális életet, találkozókat szervezni, bulizni.
  • Ilyenkor lehet keményebben edzeni. Sokkal jobban bírjuk a nagy megterheléssel járó edzéseket, fizikai aktivitásokat is.

Harmadik fázis: OVULÁCIÓ = NYÁR

Fizikai változások:

Az érett gyümölcs időszaka, a ciklus központi eseménye. Ez a legrövidebb szakasz: 2-3 napig tart. Ebben a fázisban a hormonszintjeik, az ösztrogén és a tesztoszteron csúcsra járnak. Amikor az ösztrogénszint eléri a csúcsot, akkor az agyalapi mirigyünk kibocsájtja az LH hormont, ami megrepeszti a domináns tüszőt, amiből kiszabadul a nyertes petesejt, és megkezdi a vándorlását a petevezetékben. A petesejt élettartama 12-24 óra, vagy megtermékenyül ebben a pár órában, vagy elhal és felszívódik. A méhnyakunk magasra húzódik a hüvelyünkben. A méhnyaknyákunk nagyon termékeny, átlátszó, nyúlós, síkos, tojásfehérjeállagú lesz. Igen, ez teljesen normális. Nem fertőzés és nem folyás, a termékenységünk egyértelmű jele.

Érzelmi változások:

A libidónk csúcsra jár. Magabiztosak vagyunk. Előbb nyúlunk a vörös rúzshoz, mint bármikor máskor. Az orgazmus intenzívebb. Ahogy a teljes érzékelésünk: a szaglásunk, az ízlelésünk, a tapintásunk is. Még az illatunk is megváltozik ilyenkor. A férfiak tesztoszteronszint növekedéssel reagálnak az ovuláló nő illatára. Hatunk egymásra.

Mit tehetünk?

 Mindent, amit follikuláris szakaszban, csak még intenzívebben!

  • Használd ki a magas libidót 🙂
  • Mehetnek az intenzív edzések, a komolyabb fizikai megterhelés

Negyedik fázis: LUTEÁLIS SZAKASZ = ŐSZ

Fizikai változások:

Ez a szakasz ideális esetben 12-16 napig tart, és a hossza minden ciklusban nagyjából állandó. A kiürült tüszőből sárgatest lesz, ami elkezdi termelni a sárgatesthormont, azaz a progeszteront, a másik női nemi hormont. A többi hormonszintünk csökkenni kezd. A méhnyakunk kemény lesz, és lejjebb húzódik a hüvelyben. A termékeny nyák eltűnik és sűrű, fehéres krémes vagy ragadós nyák veszi át a helyét, amelyben már nem élnek túl a spermiumok. A méhnyálkahártyában vérerek termelődnek, hogy alkalmas legyen a beágyazódásra. A progeszteron hormon hatására az alaptesthőmérsékletünk megemelkedik, és ebben a magasabb tartományban marad a következő menstruációig.

Érzelmi változások:

A luteális szakasz első fele olyan, mint az indián nyár, még melegek a nappalok, de az esték már hűvösek. Még érezzük az ösztrogén áldásos hatásait. Az energiaszintünk még magasan van, de már kicsit jobban vágyunk a befelé húzódásra, az otthon melegére. A progeszteron természetes nyugtató hatású hormon, ezért álmosabbnak, fáradékonyabbnak érezhetjük magunkat. Ilyenkor megmagyarázhatatlan rendrakó és takarító rohamok törnek az emberre, vagy feléled a vágy, hogy kihúzzuk végre az utolsó, elmaradt tételt is a to-do listánkról.

A luteális szakasz második része már nehezebb lehet. Könyörtelenül beköszöntenek a PMS tünetek: hangulatingadozás, mellfeszülés, puffadás, falási rohamok. Előfordulhat, hogy nagyon egyedül érzed magad, a libidód csökken. Ezek a tünetek nemcsak a fejedben léteznek. Mind keresztülmegyünk rajtuk.

Mit tehetünk?

  • Érdemes odafigyelni a kiegyensúlyozott táplálkozásra, csökkenteni a tej- és koffeinfogyasztás mértékét.
  • Figyelj a tested jelzéseire: feküdj le korábban aludni, enyhébb mozgásformákat válassz, főleg mivel a progeszteron hat a fizikai teljesítményre is.
  • Próbálj meg relaxálni. Nyugodtan állj neki a lakás rendszerezésének, ha az megnyugtat. 🙂
  • Nem érdemes a fájdalommal járó kezeléseket erre az időszakra időzíteni: a fokozott prosztaglandin termelődés miatt ilyenkor intenzívebben érzékeljük a fájdalmat. Szóval a fogászati kezelést, éves nőgyógyászati vizsgálatot, gyantázást, ha teheted, akkor inkább a follikuláris szakaszra időzítsd.

FONTOS INFORMÁCIÓ! Ha valaki hormonális fogamzásgátlót szed vagy alkalmaz, akkor ez az egész folyamat nem megy végbe, mert a hormonális megoldások leállítják a saját hormonális ciklust, ovulációt.

ÖSSZEFOGLALÁS

Amint látható, valóban rengeteg változáson megyünk keresztül egy ciklus alatt. Ettől nem leszünk kevesebbek, nem leszünk csökkent értékű munkaerő. Egyszerűen csak érdemes odafigyelni a testünkre, az igényeinkre és nem ellene, hanem vele együtt dolgozni, annak tudatában, hogy a lehető legjobbat hozzuk ki az adott szakaszból. Persze van, aki a menstruációja alatt nyer olimpiai aranyat, de akkor sem kell bűntudatot érezni, ha nem olyankor vagyunk a teljesítményünk csúcsán. Ha megismerjük a testünk, a termékenységünk működését, akkor képesek leszünk lejjebb adni az önmagunk felé irányuló elváráskupacból, és meghallani a saját belső igényeinket. Ez minőségi változást hoz az ember életébe. Tapasztalatból mondom.

Ha érdekelnek még hasonló tartalmak, akkor iratkozz fel a HÍRLEVELÜNKRE a főoldalunk alján, illetve kövesd be a YOUTUBE-CSATORNÁNKAT és az INSTAGRAM-OLDALUNKAT!

A JELENTKEZÉS LEZÁRULT

A szeptemberi tanfolyamra a jelentkezési időszak véget ért. Amennyiben szeretnél emailes értesítést kapni a következő jelentkezési időszak megnyílásáról, iratkozz fel az alábbi értesítőre! A következő tanfolyamra a jelentkezés december közepén indul.

Ha addig is érdekel, hogy a fogamzásgátló tabletta abbahagyása után mi történik a testedben, ajánljuk másik tanfolyamunkat, amelynek megvásárlásával kedvezményesen juthatsz hozzá a Termékenységtudat-tanfolyamhoz is!

Tetszett a cikk? Akkor oszd meg vagy küldd el a barátaidnak!

Hozzászólás

A weboldalon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.

Ezek a cookie-k lehetővé teszik számunkra látogatások és forgalmi források számlálását, így webhelyünk teljesítményét mérhetjük és javíthatjuk.

Az oldal működtetéséhez az alábbi technikai cookie-ek szükségesek
  • wordpress_test_cookie
  • wordpress_logged_in_
  • wordpress_sec

Összes tiltása
Összes engedélyezése