Vallomás: megküzdöttem a szélhámos-szindrómával

Tartozom egy vallomással. Eddig azért nem mutatkoztam be itt a blogon úgy igazából, mert féltem. Féltem idetenni magamat, a szakértőségemet, az arcomat. Féltem attól, hogy nem vagyok elég jó ahhoz, hogy elhiggyétek, érdemes meghallgatni, amiről beszélek.

Nincs ugyanis egészségügyi végzettségem (bölcsész és társadalomtudományi viszont kettő is). Van azonban küldetéstudatom, elköteleződésem és végtelen lelkesedésem a téma, a termékenységtudat iránt, ami szerintem erőteljesen visszaköszön az írásaimban is. Hittem magamban, de féltem attól, hogy támadható vagyok. Hogy „lebukom”. Hallottatok már a szélhámos-szindrómáról? Na, én is erősen produkáltam a tüneteket. Féltem, hogy valaki megkérdezi, milyen jogon beszélek én a női testről? Bár nekem is van egy – mármint női testem. 😀 Féltem, hogy megkérdezik, miért beszélek anatómiáról és biológiáról, amikor nem vagyok orvos. És én majd nem tudom megvédeni magam.

Ezért is tartott ennyi ideig, hogy elkészüljön a Rólunk rész a honlapon. De jelentem: végre megírtam!

egy kupac szakirodalom :)
egy kupac szakirodalom 🙂

Aztán szépen haladtunk előre, és kiderült, hogy tényleg érdekel titeket, amiről írok. Hogy hasznos, hogy segít, hogy érdemes továbbadni a tudást a gyengéd fogamzásgátlásról. Óriási erőt és lökést kaptam tőletek, akik olvastok, kérdeztek és megosztjátok a cikkeimet, akik megköszönik a segítségemet a termékekkel kapcsolatban. És érdeklődtök arról, hogy mikor indul végre a Fertility Awareness tanfolyam.

Mára eljutottam oda, hogy elhiszem, igenis olyan dolgot tudok, amihez nagyon-nagyon kevesen értenek az országban. Valós hormonmentes fogamzásgátlási alternatívákat nyújtok. Én hoztam be a pesszáriumot, a méhszájsapkát és a biospermicideket, hogy elérhető legyen végre itthon is. Elvégeztem az angliai Natural Familiy Planning Teachers’ Association tanárképzését, és most nekem van elsőként tőlük hivatalos képesítésem Magyarországon. Elolvasok minden fellelhető irodalmat a témában (főleg angolul a neten), de ha kell, megrendelem Amerikából a Fertility Awareness „bibliáját”.

Vuhúúú! A mai nap meglepetése! Tegnap nem néztem postaládát, ezért csak ma derült ki, hogy megérkezett a Fertility…

Szerző: Hormonmentes.hu2015. november 14.

És az is ide tartozik, hogy mindezt két kicsi gyerkőc mellett hoztam létre, és bizony a vállalkozás lett a harmadik gyerekünk. Ezt a férjem fogalmazta meg, és azért beszélek néha többes számban a vállalkozásról, mert ő  mindenben mellettem áll, és közös ügyünk a hormonmentes.hu. Oké, persze, ez így természetes. Amikor felvetődött a webáruház ötlete, akkor a kisebbik fiacskánk még csak 4 hónapos volt, a nagyobbik sem volt kétéves. Annyira éreztem, hogy ez lesz az utam, hogy belevetettem magam a kutatásba, hogyan is megy ez a vállalkozásalapítás. Elvégeztem egy alap marketing-tanfolyamot és egyedül összeraktam a weboldalt hosszú-hosszú éjszakák munkájával, teljesen laikusként. Ahhoz képest nem is rossz, igaz?

Fél év telt el az ötlettől a hormonmentes.hu indulásáig, és bíztunk benne, hogy van értelme megrendelni az első adag terméket, és majd elkel annyi, hogy újra tudjunk rendelni belőle. Döbbenetesen gyorsan terjedt a webshop híre. Annyi rendelés érkezett az első héten, hogy szabályos pánikrohamom volt. Hiszen én csináltam egyedül az egészet. (Én itt csak annyit írtam, hogy “kicsit bepánikoltam”, de a férjem kijavította, mondván ne szépítsünk, ő emlékszik arra a hétre… Azt hiszem igaza van.) Hirtelen meg kellett tanulnom számlázóprogramot kezelni. Úgy összekészíteni a csomagokat, hogy közben a kicsik ne hordják szét a dobozokat, postára menni és őrült mennyiségű e-mailre válaszolni. 😀 Mindezt otthonról, gyerekek mellett, leginkább alvásidőben és éjszaka. Aztán belejöttem ebbe is.

Most egy kis kukkolás jön. Beleshettek a kulisszák mögé.
Ki van a hormonmentes.hu hátterében?

Egy nagy csapat? Komoly…

Szerző: Hormonmentes.hu2015. augusztus 14.

Közben a sok, termékekkel összefüggő kérdés révén szembesültem azzal, hogy fontosabb a testünkről beszélni, mint az elején gondoltam. Így elkezdtem az angliai tanfolyamot a gyengéd fogamzásgátlásról, amit nemrég be is fejeztem. Azóta kiszerveztem a logisztikát is, hogy több időm legyen a szakmai részekre, blogra, tanfolyamra.

Most itt tartunk. Rengeteg ötletem és tervem van. Vicces, hogy milyen fordulatokat produkál az élet, hiszen engem soha nem érdekelt a biológia és nem akartam tanár lenni. Olyan munkáról álmodtam, amiben megvalósíthatom a saját elképzeléseimet, a magam ura lehetek és legfőképpen szenvedéllyel tudom csinálni. Az egyetemen újságírást tanultam, aztán nemzetközi tanulmányok mesterképzésre jártam. Voltam bróker és fitneszedző. És most mégis úgy érzem, hogy minden szál szépen összeér. Mindent, amit eddig tanultam, fel tudok használni a vállalkozásomhoz és olyan munkám és küldetésem van, amiről álmodtam. Ilyen az, amikor valaki megtalálja az útját, és céllal halad előre.

munka-misszió-szenvedély-elhivatottság
munka – misszió – szenvedély – elhivatottság

Ez egy üzenet nektek és magamnak is arról, hogy mi, nők baromi erősek vagyunk. Higgyetek magatokban, és felejtsétek el a szélhámos-szindrómát!

Szeretettel:
Janka

Tetszett a cikk? Akkor oszd meg vagy küldd el a barátaidnak!

Hozzászólás

  1. Egy újabb zseniális írás Janka! 🙂
    Teljesen igazad van ezzel a szélhámos-szindrómával kapcsolatban, bár azt hiszem, ezt néhányszor mindenki átéli pályája során… Ismerős nekem is, de igyekszem legyőzni 🙂 Köszi a lendületet 🙂

A weboldalon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.

Ezek a cookie-k lehetővé teszik számunkra látogatások és forgalmi források számlálását, így webhelyünk teljesítményét mérhetjük és javíthatjuk.

Az oldal működtetéséhez az alábbi technikai cookie-ek szükségesek
  • wordpress_test_cookie
  • wordpress_logged_in_
  • wordpress_sec

Összes tiltása
Összes engedélyezése