15 aug

Termékenységtudat-oktató? Aham, és az meg mi a …?

Sokan kérdezik, hogy van-e egészségügyi végzettségem. A kérdéstől egy éve még szabályosan rettegtem, mert nem voltak kész válaszaim. Mára ez a rettegés elmúlt, mert egy újabb év tapasztalatai alapján tudom, hogy mennyi nőnek segítettem már.

Megértem, hogy sokan értetlenül állnak a termékenységtudat-oktató mint szakember jelensége előtt. Úgy érzem, eljött az idő, hogy pár gyakori kérdésre magyarázatot adjak.

Szerencsés az, aki már gyerekkorában tudja, hogy mivel akar majd foglalkozni és ennek megfelelően választ felsőoktatási intézményt. Én viszont két olyan diplomát szereztem, ami nem ebbe az irányba mutatott.

Őszinte leszek: folyamatos kérdés bennem, hogy a kételyek eloszlatása miatt elvégezzek-e valamilyen diplomát adó, egészségügyi iskolát. De mindig elvetem a gondolatot, és most elmagyarázom, hogy miért. Az ugyanis, amit én csinálok, Magyarországon egyszerűen nem sorolható be semmilyen kategóriába, teljesen új szakmának tartom. Kézenfekvő lenne, hogy elvégezzem az orvosit, de én a szó hagyományos értelmében nem szeretnék gyógyítani, nem akarok boncolni, sem sebeket varrni. Nem szeretnék nőgyógyász lenni, aki vizsgálatokat vagy műtéteket végez, sem szüléseknél tevékenykedni. Nyilván ebbe a kérdéskörbe a praktikus oldal is beleszól, tudniillik, hogy a munkám és két kisgyerek mellett nincs rá nappali képzésen hat évem, hogy magoljak, majd rezidensként a ranglétra aljáról felküzdjem magam. Ráadásul ma már látom, az orvostársadalom igen zárt rendszer, ahol nehéz dolga van a másképp gondolkozóknak. És itt nem arra gondolok, hogy valaki természetgyógyászati irányt képvisel – elég csak arra gondolni, hogy Semmelweis csak egy egyszerű rutinmódosítást javasolt az anyák érdekében, ismerjük a történetét…  Persze elmehetnék képzés után ápolónőnek, védőnőnek vagy szülésznőnek, de egyik sem fedi le azt, amit én csinálok, és a fenti tételek ugyanúgy igazak. Azt gondolom, hogy az én hivatásomhoz ez nem is szükséges.

Ráadásul, amíg azzal lennék elfoglalva, hogy elvégezzem bármelyik képzést, addig az energiáimat az imádott munkámtól vonnám el. Az alatt az idő alatt, amíg – csupán önigazolásként – újabb diplomát szerzek, addig sok embernek segíthetek, és rengeteg ötletem van ehhez. A vállalkozásom segítségével kiélhetem a kreativitásomat, és sokkal több emberhez juttathatom el az információkat, mint például egyetlen orvosi praxissal.

Akkor igazából mit is csinálok?

Én kapocs akarok lenni a nők és a saját testük között. Az átlagember és az orvosok között. Én az egészséges női test működését mutatom meg. És ez nem orvosi kérdés. A tudásom alapját pedig egyébként orvosoktól szereztem, csak nem a hazai rendszerben, hanem az angliai NFPTA-központban. Erről természetesen papírom van, ami viszont az itthoni rendszerben nem értelmezhető, a termékenységtudat-oktató, mint ilyen – még – nem létezik. Ahogy a coach kifejezést sem ismertük még nem is olyan régen, mára pedig teljesen elfogadott szakmává vált itthon is. Persze éppen ezért veszélyes az, hogy egyelőre bárki szakértőként léphet fel termékenységtudat témában. Ez nemcsak itthon probléma, hanem nemzetközi szinten is, ezért az Egyesült Államokban alakult már egy szakmai szövetség, akik egy nemzetközi akkreditációs program bevezetésén dolgoznak – ezt személy szerint már nagyon várom.

Azt gondolom, hogy az átlagembereknek a legtöbb esetben fogalmuk sincs, mi zajlik a testünkben. Kérdésből viszont ezer vetődik fel nap mint nap. Mi az a fura tojásfehérjés folyás, ami időnként megjelenik? Miért vagyunk néha érzékenyebbek szex közben? Miért jön meg alkalmanként, stresszesebb időszakban később a menstruációnk? Ezek többsége nem olyan kérdés, amelyekre az orvosi rendelőben kell keresnünk a választ, mert ott sem idő, sem energia nincs rá, hogy az alapvető biológiát megtanuljuk vagy életmódtanácsokat kapjunk. És itt jövök a képbe én, a termékenységtudat-oktató.

Amit én tanítok, az valójában biológia, csak funkcionális formában. Arról szól, hogy megismerjük, mi a normális és mi nem az. Megtanítom a termékenységi jeleket, a ciklus működését, az alapvető női és férfi reproduktív anatómiát. Beszélek szexről, fogamzásgátlásról, babatervezésről. De – és ez nagyon fontos! – a termékenységtudat-oktató nem ad orvosi tanácsot, sem gyógymódot. Egyszerűen megmutatom, hogy „ez a te tested, és nézd csak, így működik!” A termékenységi jelek megismeréséhez és lejegyzeteléséhez nem kell orvosi engedély. Ahogy az első szex előtt sem kérünk engedélyező plecsnit az orvosi rendelőben. 🙂 Mindenkinek joga van megismernie a teste működését.

Ha pedig problémát észlelünk a ciklusgörbe alapján, akkor elmondom, hogy milyen orvoshoz, szakemberhez érdemes fordulni, mit érdemes kérdezni és milyen segítséget érdemes kérni. És a csoda az, hogy van, akinek már a megismerés elindulás a gyógyulás felé. Az, hogy nem a tankönyvi elváráshoz méri a teste működését, megerősíti abban, hogy a teste szerethető, a ciklusa elfogadható, a termékenysége jól működik. Ez egy fantasztikus pozitív mellékhatás. 🙂

Számomra a termékenységtudat-oktató kifejezés nem orvosi fogalom, hanem sokkal inkább hasonlatos a coach-hoz. Ő az, aki segít a tested megismerésében. Az pedig rajtad múlik, hogy ezt a tudást hogyan kamatoztatod. Abban biztos vagyok, hogy a valódi felismerés, megismerés, kihat az életünk számos területére és a tapasztalat azt mutatja, hogy óriási igény van ennek a tudásbeli űrnek a kitöltésére. Ezt tudja a termékenységtudat-oktató.

Cserháti-Herold Janka

Add tovább!
Share on Facebook52Share on Google+0Pin on Pinterest0Email this to someone

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.