31 aug

Mítoszirtó: Valójában ezt teszi a citrom a menstruációddal

Te is szenvedtél már attól, hogy tudod előre, pont a nyaralás alatt jönne meg a menstruációd, ugye? És abban is teljesen biztos vagyok, megkaptad már jótanácsként, hogy igyál citromlevet vagy egyél citromot, mert azzal el lehet tolni a vérzést vagy előrébb lehet hozni. Ebben, azt hiszem, nincs teljes egyetértés. Meg abban sem, hogy akkor most hány napot is lehet tolni a cikluson. Hallhattad ezt a népi bölcsességet a citromlével, citromos vízzel, sőt C-vitaminnal is. Valóság vagy dajkamese? Utánajártam!

Rengetegen kérdezitek tőlem, hogy hogyan lehet befolyásolni a ciklust…

Előrebocsájtom, hogy nem fogok a menstruációd eltolására ötleteket adni. A konkrét válaszom pedig az, hogy pusztán kényelmi szempontok alapján ne akard megváltoztatni a tested működését, ugyanis ez mindig hormonális változásokat jelent. A ciklusod egy nagyon összetett, precízen működő és érzékeny hormonális rendszer. A hormonháztartásod pedig megbosszulja, ha random módon packázol vele.

Az viszont nagyon piszkálta a fantáziámat, hogy a fenti citromos bölcsesség másképp jelenik meg az angolszász kultúrában, mint nálunk. Itthon azt hallani, hogy ez a praktika eltolja a menstruációt pár nappal – ez az ártalmatlanabb verzió. Míg ha angolul keresel a citrom és a menstruáció kapcsolatára, akkor azt találod, hogy a nagy adag C-vitamin előbb meghozza a menstruációt, ellenben megnöveli a menstruációs görcsöket, sőt „természetes abortuszra” is alkalmas. Hogy tessék??

Ha ráguglizol, akkor tudományosnak tűnő cikkek sokaságát találod a témában, de ezek igazából körbehivatkozzák egymást, és normális magyarázatot nem adnak egyik jelenségre sem, mert – és mindig ide lyukadunk ki – nem ismerik a ciklus működését. A magyar források olyasmit magyaráznak, hogy az érfalakra gyakorolt hatás miatt jön meg később a menzesz… De nem adnak információt a mennyiségekről, sem arról, hogy a ciklus mely szakaszában kellene bevinni a megfelelő mennyiséget a kívánt eredményhez. Mennyi citromlevet kell inni, hogy később jöjjön meg a menstruáció? És mennyit ahhoz, hogy előbb?

Elmerülve Google barátunk sötét bugyraiban hamar arra jutottam, hogy inkább a valódi hormonális folyamatokat alapul véve folytatom a kutatást. És minő csoda, így találtam is két, ígéretesnek tűnő, valóban tudományos, orvosi szaklapban megjelenő cikket a témában. Persze ezek nem konkrétan annak jártak utána, hogy eltolja-e a menstruációt a citromlé, hanem annak, hogy milyen hatása van a méhnyálkahártyára, illetve a petefészekhormonok szintjére a nagydózisú C-vitamin-bevitel. Így már másképp hangzik, igaz?

Mert erről beszélgetünk. Nem a citrom vagy a citromlé az érdekes, nem is a citromos víz, hanem a C-vitamin, azaz az L-aszkorbinsav.  És annak is a mennyisége, amit beviszünk a szervezetünkbe, és ami persze a gyümölcsben és származékaiban is megtalálható. Ennek a vitaminnak fontos szerepe van a peteérés és az ovuláció folyamatában, közvetlen hatással van az ösztrogén- és a progeszteronszintünkre.

Mindkét kutatás arra az eredményre jutott, hogy a nagydózisú C-vitamin-bevitel pozitív hatással van a progeszteronszintre, a luteális szakaszra.

A luteális szakasz:
 A ciklusnak egy fix szakasza van, az úgynevezett luteális fázis. Ez az ovulációtól a következő menstruációig terjedő időszak, ami normál esetben 10–16 napos, de személyenként nagyjából állandó. Ez azt jelenti, hogy ha neked 14 nap a luteális fázisod, akkor előfordulhat, hogy néha 13, néha pedig 15 napig tart, de átlagban 14 napra jön ki, és nem lesz hirtelen 10 vagy 16 napos. Ebben az időszakban a progeszteron a domináns hormon, a szervezet felkészül az esetleges beágyazódásra, a méhnyálkahártyában erek képződnek, amelyek a méh vérellátását segítik. Ha a progeszteronszint alacsony, akkor a luteális szakasz általában megrövidül, és ez termékenységi nehézségeket okozhat, illetve egyéb negatív hatásai is lehetnek a ciklus során (pl.: erős PMS-tünetek).

Az egyik kutatásban olyan nőket vizsgáltak, akik nem tudtak megfoganni vagy többször is elvetéltek már a várandósság korai szakaszában, és valószínűsíthetően a luteális szakasz elégtelensége, tehát részben az alacsony progeszteronszint okozta a problémát. A kutatásban 122 nő vett részt, az egyik csoportnak napi 750 mg C-vitamint adtak tabletta formájában a ciklus első napjától kezdve, és több cikluson át mérték a progeszteronszintjüket. A kutatás ideje alatt a C-vitamint szedő csoportban 19 nő lett várandós, a kontrollcsoportban 5. A kontrollcsoportban 22%-kal, a táplálékkiegészítős csoportban  53%-kal emelkedett a résztvevők progeszteronszintje, és az ösztrogénszintre is pozitív hatással volt. Következésképp arra jutottak, hogy a C-vitaminnak jelentős hatása van a ciklusra, és főleg a progeszteronszintre.

A másik, kisebb kutatásban hasonló következtetésre jutottak. Ebben az esetben a méhnyálkahártya vastagságát is vizsgálták. Utóbbi kutatásban napi 1500 mg C-vitamint adtak a résztvevőknek szintén a ciklus első napjától kezdve. Ők is a progeszteronszint jelentős emelkedését találták, és a méhnyálkahártya vastagsága is jelentősen nőtt a kontrollcsoportéhoz képest. 

Akkor hogyan is van ennek köze a menstruáció várható idejéhez?

Ha a progeszteronszint megnövekszik, akkor a luteláis szakasz hossza is megnyúlhat valamennyire. De ne gondoljunk túl nagy változásra: maximum 1-2, esetleg 3 napra. Ennek következtében a menstruációnk is pont ennyivel később fog megjönni.

Az angolszász elméletnek semmi valóságalapja, hiszen ahogy láthatjuk, a C-vitamin pont pozitív hatással van a termékenységre. Semmi sem támasztja alá az ellenkezőjét.

Tehát a lényeg az, hogy a hazai népi bölcsesség részben igaznak bizonyul, de messze nem olyan leegyszerűsíthető módon, ahogy azt hallomásból tudhatjuk. Nem a citrom a kulcs és nem az érfalak állapota miatt változik a ciklus hossza. És senkinek sem kell/ajánlott tömény citromlevet inni, és nem elég, ha minden nap elszürcsölsz egy limonádét, inkább a C-vitamin hatékony növelését érdemes megcélozni, ha úgy érzed, hogy a menstruációd 1-2 napos eltolása mentheti meg az életedet, vagy legalábbis a szituációt. Továbbá nem a várható vérzés előtt pár nappal érdemes elkezdeni a fogyasztását, hanem a ciklus elejétől, ahogy a kutatásokban is tették.

De ne feledd, hogy ez nem tuti módszer, nem csodaszer, feltételes módban beszélgetünk. A testünk különböző, a hormonháztartásunk másképp reagálhat ugyanarra a behatásra. De ezzel a módszerrel legalább nem árthatsz magadnak.

 

Források:

http://kodpiszkalo.blog.hu/2016/07/23/jobb-e_a_szerves_mint_a_szervetlen_c-vitamin

Effects of ascorbic acid supplementation on serum progesterone levels in patients with a luteal phase defect, Fertility and sterility, August 2003 Volume 80, Issue 2, Pages 459–461 Link: http://www.fertstert.org/article/S0015-0282(03)00657-5/fulltext

Effects of vitamin “C” on the endometrial thickness and ovarian hormones of progesterone and estrogen in married and unmarried women. Sami R. Al-Katib, Meissam MH. Al-Kaabi, Karim A. Al-Jashamy. American Journal of Research Communication, 2013, 1(8): 24-31} www.usa-journals.com, ISSN: 2325-4076 Link: http://www.usa-journals.com/wp-content/uploads/2013/07/Al-Katib_Vol18.pdf

PROGESTERONE-LIKE EFFECT OF ASCORBIC ACID (VITAMIN C) ON THE ENDOMETRIUM, S. LEON ISRAEL  DAVID R. MERANZE, Endocrinology, Volume 29, Issue 2, 1 August 1941, Pages 210–214, Link: https://academic.oup.com/endo/article-abstract/29/2/210/2773232/PROGESTERONE-LIKE-EFFECT-OF-ASCORBIC-ACID-VITAMIN?redirectedFrom=fulltext

https://sciencebasedmedicine.org/can-vitamin-c-induce-abortion

Preliminary Communication: RELATIONSHIP OF HUMAN ASCORBIC-ACID METABOLISM TO OVULATION, Lancet, volume 297, Issue 7690, 16 January 1971, Pages 110-112. H. S. Loh and C. W. M. Wilson Link: http://www.thelancet.com/journals/lancet/article/PIIS0140673671908439

Add tovább!
Share on Facebook100Share on Google+0Pin on Pinterest0Email this to someone

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.