Minden, amit a FemCap méhszájsapkáról tudni akarsz

Ilyet még nem csináltam, de most egy konkrét termékről fogok részletesen írni, mert nagyon sok kérdést kapok tőletek, főleg vásárlás után. Azt tapasztalom, hogy a kérdések jó része abból adódik, hogy egyáltalán nem ismerjük a testünket. Erről itt írtam korábban. Amiről szó lesz most, az a FemCap méhszájsapka. Szeretném a lehető legtöbb információt megosztani veletek, hiszen itthon nincs túl sok forrás ezzel kapcsolatban. Itt, a webáruházban is leírok minden fontos tudnivalót a termékleírásoknál, és természetesen a termékhez mellékelt használati utasítás is nagyon részletes, mégis sok a kérdés. Remélem, ezzel a bejegyzéssel tudok segíteni azoknak is, akik vásárlás előtt állnak és bizonytalankodnak, és azoknak is, akik már használják, de maradtak kérdőjelek. Nem szeretném azt ismételni, ami a termékleírásban és a GYIK-ben részletesen benne van. Igyekszem inkább a saját tapasztalataimat is megosztani, hiszen ezzel tudok még többet nyújtani és szerintem az már kiderült, hogy nem kertelek. Szóval lássuk!

Érezni, hogy bent van a FemCap? Nem kényelmetlen? 

A rövid válasz az, hogy nem. De nyilván nem ezért írom ezt a bejegyzést. 😀

A FemCap méhszájsapka puha szilikon eszköz, nincs kemény pereme. Nincs olyan része, ami kényelmetlenséget okozna, és nem gyakorol nyomást a hüvelyfalra, mivel a méhnyakhoz rögzül vákuummal.

Az a tapasztalatom, és a visszajelzésekből is az derül ki, hogy ha jól van fent, és szerzel egy kis rutint, akkor biztosan nem érzed. Mikor először próbálgattam a felhelyezést, akkor bennem volt a tudat, hogy ott van valami, és zavar. Érezni véltem, és feltenni is kicsit nehéz volt, sőt szex közben is bennem volt, hogy van ott valami. A férjem viszont már akkor sem érezte (erre még bővebben visszatérek). Ez pszichés dolog igazából. Szülés után voltam, és nem használtam még soha ilyesmit. Akkor nagyjából egy hónapra félre is tettem a FemCapet. Aztán úgy döntöttem, hogy adok neki egy új esélyt (szerencsére), és azóta nagyon szeretem. Most már 2 perc feltenni (tényleg). És egyáltalán nem érzem, teljesen meg is feledkezem róla. Nem érzek nyomást, és nem zavar.

És szex közben tényleg nem érezni? Nemár! Ez hogy lehet? 

Ez nagyon gyakori kérdésetek, hiszen furcsának tűnik, hogy van egy ekkora eszköz, ami ugye bent van, és ha benyúlsz az ujjaddal, akkor bizony érzed, hogy ott van. A párod szerszáma meg nagyobb, mint az ujjad (jó esetben, persze nem a méret a lényeg, mint tudjuk). 😀 Na, most akkor, hogy a  fenébe nem érezni, hogy ott a FemCap? Itt muszáj leszek egy kis anatómiát is bevetni, mert ez adja meg a magyarázatot.

Ez úgy lehetséges, hogy a hüvely bizony 2,5-szer nagyobbra tágul a szexuális izgalom hatására. Ilyen egyszerű. Ráadásul a hüvelyfal olyan, mint egy összecsukott esernyő, ami az aktus közben kitágul. Tehát mind hosszban, mind szélességben nő, tágul ilyenkor. Érdekes, ugye?

Ehhez kapcsolódik még az a kérdés is, hogy “ha benyúlok, akkor olyan mintha a FemCap első fele lejjebb lenne. Ez normális?”

Abszolút, ugyanis a hüvely nem egy egyenes cső. És újra az anatómia. A hüvely ferde. A hátsó fala hosszabb, az elülső, szeméremcsont felőli fala rövidebb. Ráadásul a méhnyak is egy kicsit ferdén helyezkedik el a hüvely “tetején”, ugyanis az meg a méh folytatása és nem a hüvelyé. Így a FemCap pereme elöl lejjebb lesz. A FemCap méhszájsapka hátulra eső pereme ezért is hosszabb, mert ott nagyobb részt kell lefednie, hogy biztonságos legyen. Persze mindenkinek eltér egy kicsit az egyéni anatómiája, akinek hátrahajló méhe van (mint nekem), annak lehet, hogy még ferdébben helyezkedik el a FemCap, mint az ábrákon. Ez nem jelent gondot. Ha a vákuum rendben van, akkor nem mozdul el a helyéről és biztonsággal használható. Ezek az anatómiai ábrák különben is elég furák, mert kicsit mindig másképp néznek ki, mint a valóság. Az ember forgatja a fejét, hogy most akkor mit is látok pontosan. Na nem baj, azért próbálok mutatni olyan ábrát, amin látszik a lényeg.

femcap felhelyezés
Valahogy így néz ki felhelyezve, de ezek az ábrák sem tökéletesek.

Hol is kéne éreznem a méhnyakamat?

Igen, ez is gyakori kérdés, hiszen a FemCap méhszájsapkát a méhnyakra kell felhelyezni. A legtöbben még sosem tapintottátok ki a méhnyakatokat. A válasz is egy kicsit trükkös, ugyanis a méhnyak a ciklus során változtatja a pozícióját és állapotát, így a ciklus különböző időszakában különböző állapotot tapasztalhattok. A még nem szült nőknél a méhnyakat tapintásra orrhegyhez szokták hasonlítani. Kemény, kicsit hegyes, és a méhszáj pontszerű kis nyílás a közepén. A már szült nőknél nagyobb, inkább talán cseresznyéhez hasonlít a tapintása, és a méhszáj egy hosszúkás kis vágat. Azonban az mindenkinél igaz, hogy a méhnyak a ciklus elején lejjebb helyezkedik el, kemény és zárt. A peteéréshez közeledve viszont egyre feljebb húzódik, puhább lesz, a méhszáj pedig kinyílik. Ilyenkor nehezebb elérni és előfordulhat, hogy ilyenkor kicsit nehezebb felhelyezni a FemCapet. A peteérés után gyorsan visszatér az alapállapotba, tehát újra zárt lesz, kemény és lejjebb helyezkedik el és így is marad menstruációig.

Hogyan vizsgáld meg a méhnyakadat? Helyezkedj kényelmes, ellazult pozícióba és nyúlj fel, amíg csak tudsz. Próbáld meg kitapintani a fent leírtak alapján. Nagyon ritka eset, hogy valaki tényleg nem éri el a saját méhnyakát, de előfordul. Ha te ebbe a nagyon kis százalékba tartozol, akkor nem tudod használni a FemCapet, mert nem tudod biztonsággal felhelyezni.

a méhnyak változásai
a méhnyak változásai

Hogyan kell felhelyezni és honnan tudom, hogy jól van-e fent?

Ez benne van a termékleírásban is, de azért leírom. Először tapintsd ki a méhnyakadat a fentiek szerint. Helyezkedj el kényelmes pozícióban (guggolás, fekvés vagy az egyik lábad felteszed valamire). A mélyedésbe és a peremére tegyél spermicidet. Nyomd össze hosszában a FemCapet, hátrafelé nézzen a szélesebb peremrész. Told fel ütközésig, és igazítsd a helyére, hogy a kis dóm rész fedje a méhnyakat. Igazából megtalálja a helyét, mert a méhnyak mellé nem nagyon tud csúszni, ott nincs annyi hely. Én mindig megnyomom a közepét kb. 10 másodpercig, hogy jól kialakuljon a vákuum. Ilyenkor érzed, hogy a szilikon alatt/ mögött ott van a méhnyak (mert keményebb, nekiütközik valaminek). Utána pedig körbejáratom az ujjam a bemélyedésen. Így tuti helyére kerül. Aztán teszek pár “szívó mozdulatot” a hüvelyemmel, és kész. Ezután érdemes egy kicsit megpróbálni meghúzni a fogót, mert ha érezni, hogy van ellentartása, akkor jól van fent, ha mozdul lefelé a FemCap méhszájsapka, akkor nem. Ez így leírva hosszú, de amúgy nagyjából fél perc alatt megvagyok. Ha utána nem érzed, hogy bent van, akkor biztosan jól van bent. Ha érzed, akkor az lehet kicsit pszichés is az elején, én is érezni véltem, de csak a tudat miatt, hogy van ott valami.

Elmozdulhat szex közben?

Ha jól van felhelyezve, akkor nem. A vákuum elég erős hozzá, hogy a helyén tartsa. És ezt sem a pozíció, sem az intenzitás nem befolyásolja. Az előfordulhat, hogy körbeforog a méhnyak körül és a hátsó széle kerül előre. Ilyen velem is történt már. Ez a hatékonyságát nem csökkenti, mert a vákuum ennek ellenére a helyén tartja, és ezért van a spermicid második védelmi vonalnak, hogy az esetleges apró elmozdulást kompenzálja. Ha mégis elmozdul a helyéről (kiesik vagy kicsúszik), akkor biztosan nem volt jól felhelyezve. Inkább ellenőrizd kétszer, hogy minden rendben legyen.

Előfordulhat, hogy nem tudom levenni?

Főleg azért kérdezitek ezt, mert külföldi fórumokon olvassátok, hogy van, aki nem tudta levenni magának, fent ragadt. Ez azért elég ritkán fordul elő. Én már több, mint egy éve használom a FemCapet, de nem volt még ilyen gondom, persze mindenki más, és létezik ez a probléma. És van is rá megoldás: ahogy a használati utasításban is benne van, az elején nyugodtan köthetsz a fogóra egy kis pamutzsinórt biztonsági megoldásként (persze ezt higiéniai okokból cseréld le mindig). Ezt nem fogjátok érezni, de ha úgy éreznéd, hogy nem éred el a fogót, akkor még mindig ott a zsinór, amivel lejjebb húzhatod. Egyébként elég kicsi az esélye annak, hogy rendben fel tudod tenni, de utána pár óra múlva nem éred el. Meg kell találni a megfelelő pozíciót a kivételhez is (általában a guggolás a nyerő), és ha egy kicsit nyomsz alhasból, akkor biztosan lejjebb jön annyival, hogy elérd. Szóval javaslom a zsinórt az elején, ha bizonytalan vagy.

Ha úgy érzed, hogy izgulnál vagy rossz érzést okozna, hogy bent van a FemCap méhszájsapka, akkor javaslom, hogy próbáld meg estére időzíteni a használatát az első időszakban. Így reggelre le is telik a 6 óra, és ki tudod venni. Nem kell házon kívül fent hagynod. Aztán idővel meglátod, hogyan viseled.

FemCap magyarázat

Nem veszik el a spontaneitás?

Szerintem ezt a kérdést át kell gondolnod, mielőtt megveszed bármelyik ilyen eszközt. Ha gyereked van, akkor úgyis lőttek a spontaneitásnak. Igazából az óvszer sem sokkal spontánabb történet. Ha meg hormont szedsz, akkor egyéb kellemetlenségekkel kell szembenézned. Nincs tökéletes fogamzásgátló. Szóval ami a réven, az a vámon, előnyök, hátrányok súlyozása.

A saját tapasztalatom az, hogy ha kiszaladok 2 percre a fürdőbe, az nem öli meg a romantikát. Persze én pontosan ismerem a testemet, termékenységemet. Ha alkalmazod a tüneti hőmérőzés módszert is, akkor kész a gyengéd fogamzásgátlás. Pont annyit kell védekezni, amennyit feltétlenül muszáj, a terméketlen időszakban pedig szabad a pálya mindenféle védekezés nélkül. Szuper rendszert lehet építeni így. De ez már egy másik téma.

Tényleg bent lehet 48 óráig? 

Igen, a gyártó ezt mondja. Én viszont úgy vagyok vele, hogy semmivel nem kell tovább terhelni a szervezetünket a szükségesnél. A FemCapet is kiveszem mindig, ha lejárt a 6 óra az utolsó alkalom után, szóval összesen olyan 10-12 óránál tovább sosem hagytam fent egyhuzamban. Én inkább kiveszem, ha letelik az idő, és újra visszarakom. Volt, aki azt kérdezte, hogy lehet-e folyamatosan viselni úgy, hogy este kiveszi, megmossa, aztán újra visszateszi. Ezt nem tartom jó ötletnek. Szerintem kell a szervezetnek a pihenés.

Miért nem ismeri, miért nem tud az orvosom információt adni a FemCapről?

Ez kényes kérdés. Pedig szívem szerint azt mondanám, hogy mindenki konzultáljon az orvosával a vásárlás előtt. De le kell írnom. Sajnos a hazai orvostársadalom nem ismeri még ezeket a termékeket, ezért előfordulhat, hogy a megkérdezett orvos nem megfelelő információt nyújt a használattal, hatékonysággal kapcsolatban, pedig az Egyesült Államoktól kezdve Németországon át Angliáig mindenhol kaphatók ezek az eszközök. Orvosok és védőnői hálózat ajánlja őket és a legtöbb gyógyszertárban beszerezhetők. Viszont itthon csak nálunk tudod megvenni.

Ha mégis szeretnél orvossal konzultálni a vásárlás előtt vagy után, bizonytalan vagy a helyes méretben, akkor keresd fel Dékány Ágnes szülész-nőgyógyász doktornő budapesti magánrendelését, aki ismeri és ajánlja a termékeinket, vannak nála mintadarabok és a tanácsadás keretében segít a helyes felhelyezés és levétel elsajátításában is. Ő valóban pontos és hiteles információt tud nyújtani a használatukról. Reményeink szerint idővel bővül a nyitott orvosok köre.

FemCap

Lehet úszni és strandolni, ha bent van a FemCap?

Lehet. Ha helyesen van bent, akkor semmi gondot nem okoz, ha vízbe mész vele. Annyit javaslok, hogy mielőtt újra élesben használnátok, azért adagolj egy kis spermicidet előtte a biztonság kedvéért. Igen, én is strandoltam már vele. 🙂

Mi van, ha wc-re kell mennem (tudod, nagy dologra), miközben bent van a FemCap méhszájsapka?

Öhm, egy igazán kényes kérdés, de ha már mindenről beszélünk, és kérdeztétek, akkor erről is. Most pirulok egy kicsit írás közben. Lehet, hogy ebben a kérdésben egy intimtornatréner okosabbat tud mondani. Hogy őszinte legyek, én kerültem ezt a szituációt eddig. Ugye elvileg az lenne az egészséges, ha nem kéne nagyon erőlködni vécézés közben. Ha mégis erősen kell nyomni, akkor lehet, hogy a FemCap elmozdul egy kicsit. Mondjuk a vákuum akkor is megmarad. Szóval erre nem tudok okos választ adni, nekem eddig mindig sikerült úgy megoldani, hogy előtte kivettem az eszközt (mert lejárt a kötelező idő), magyarul kikerültem a problémát.

Lehet más spermicidet is használni mellé vagy csak a biospermicideket? 

Ha nektek nem okoz irritációt, akkor nyugodtan használhattok hagyományos spermicidet is.

És síkosítót?

Igen, lehet. De nagyon fontos, hogy csak víz alapút használjatok, mert az olaj alapú károsíthatja a FemCap anyagát. Ráadásul a víz alapú síkosítók nem reagálnak össze a biospermicidekkel sem. Úgyhogy nyugodtan használhatjátok őket együtt is.

Remélem, hogy tudtam segíteni ezekkel a válaszokkal és tapasztalatokkal.

Keress minket Facebookon is: https://www.facebook.com/hormonmentes.hu

Továbbá megtalálsz a YouTube-on: https://www.youtube.com/hormonmenteshu

Tetszett a cikk? Akkor oszd meg vagy küldd el a barátaidnak!

Hozzászólás

  1. Kedves Janka!
    Nem olyan régóta vagyok femcap tulajdonos,élesben még nem vetettük be mert vannak kétségeim a helyes felhelyezést illetően. Könnyen sikerül a felhelyezés,de a dóm rész mintha nem teljesen illeszkedne,mert kicsit jobbra ‘áll’ a méhnyakam. Illetve hosszabb ideig történő fennhagyásnál teljesen körbefordul és a hátsó rész kerül előre,a vákum mégis tartja mert alig tudom levenni. Ez a másik gondom. A fül húzása előtt javasolt elforgatni,de én nem tudom, mert alig érem el. Tudsz valamit mondani mit csinálok rosszul? Válaszod előre is köszönöm!

    1. Kedves Dorka!

      A körbeforulás elfordul, ha tart a vákuum, akkor nem ront a hatékonyságon. Ezt azt hiszem a termékoldalon található GYIK részben le is írtam. A levételnél érdemes egy pamutzsinórt kötni a fülre, ez segít, hogy biztosan elérd és ki tudd húzni az eszközt. Tényleg ez a legjobb módja, hogy elérd, és sokaknak segített már. Ha felér odáig az ujjad, akkor próbálj meg egy picit benyúlni a karima alá, és így előre meglazítani a vákuumot (mint a befőttesüveg tetejénél 🙂 ) mielőtt teljes erővel húznád a fület. Ha esetleg 2 ujjal is megy, akkor még könnyebb ezt kivitelezni. Nekem ez jól bevált, így könnyen le tudom venni. Remélem, hogy tudtam segíteni!

  2. Kedves Janka!

    A méret kiválasztásával problémázok. Az orvos szerint mivel nem szültem, ezért elegendő lehet a legkisebb méret (de nem tud méhszáj nagyságot mérni, meg nem is ismeri a méhszájsapkát). Viszont egyszer volt abortuszom, így lehet hogy a közepeset kéne választani. Mi van akkor, ha nagyobbat vesz az ember, mint kéne?

    Válaszodat köszönöm!
    Moszi

    1. Kedves Moszi!

      A gyártó javaslata alapján ez esetben a középső mértet érdemes választani (26 mm). Az egyes méretek között csak 4 mm különbség van átmérőben. Ez nem jelent problémát, és nem lesz gond abból, ha a nagyobb méretet választod. Nem gyakorol nyomást a hüvelyfalra. Viszont, ha kisebb a kelleténél az eszköz, akkor nem tud rendesen illeszkedni, és az már viszont gond. Úgyhogy a középső méretet javaslom mindenképpen. Ha nagyon bizonytalan vagy (és pesti), akkor Dékány Ágnes doktornőnél vannak mintadarabok, ismeri az eszközöket, ő tud segíteni a választásban: http://hormonmentes.hu/orvosajanlo/

  3. Kedves Janka!
    Tavaly conizátiot végeztek a méhnyakamon (megcsonkították).A koromból kifolyólag (45 év) semmilyen fogamzásgátlást nem ajánlottak( nem igaz óvszert) amitől a párom elzárkózik. Ugyan az orvosok már öregnek tartanak és mint fogamzóképes nő már nem létezem,szerintük.Nos, én nem szeretnék meglepetést!Érdekelne a femcap mint hormonmentes fogamzásgátlás és szerinted az én csoka méhnyakamon is működne az eszköz.
    Köszönöm a választ.
    FIldi

    1. Kedves Ildi!
      Ez esetben én inkább a Caya pesszáriumot javasolnám, mert az nem a méhnyakon rögzül. De, ha budapesti vagy akkor mindenképpen jó ötlet lenne felkeresni Dékány Ágnes doktornőt, mert nála vannak mintaeszközök, és biztosan tud segíteni a döntésben.

  4. Kedves Janka!
    Egy természetes szülésem volt 7,5éve, aztán egy méhen kívülim tavaly,s idén egy méhen kívüli és egy vetélés. Most felhagytunk a baba projektel,s természetes fogamzásgátlást kerestünk. A hüvely tabletták,kúpok,krémek nem jöttek be,allergiás vagyok az összesre,ahogy az óvszerre is. Latexmentes van,persze,de a férjemmel szeretkezem már 9 éve,szóval kizárt,hogy azt az érzést feladjam… 🙂 Félve rendeltem meg a FemCap-ot,a 3-as méretet. Meg mondom őszintén,másfél percembe telt el a felhelyezés. Annyira nem éreztem semmit,de a férjem sem,hogy ennyire felszabadultnak már regen éreztem magam. Contragel greent használok mellé,és tökéletes!!!! És a leszedéshez sem kellett eddig pamutzsinór,guggolva könnyedén kihúzom. Köszönöm,hogy elhoztátok ezt Nekünk!!! Bátran ajánlom mindenkinek!!

  5. Kedves Janka!
    Hónapok óta szenvedek a fogamzásgátló mellékhatásaitól, és már szeretném a szervezetem hormon mentessé tenni. Érdekelne viszont, hogy a FemCap használata nem-e vált ki hüvelyszárazságot, fertőzést, vagy gyulladást?

    1. A FemCap 100%-os tisztaságú orvosi szilikonból készült. Nem tapadnak meg rajta a kórokozók. Nem okoz fertőzést vagy gyulladást, és hüvelyszárazságot sem, mivel nem szívja magába a nedvességet, mint egy tampon mondjuk.

  6. Kedves Janka!
    Lehet hogy butaságot kérdezek, mert itt hosszabb felhelyezésekről volt szó.
    Ha csak a együttlét alatt szeretném használni, akkor az együttlét után ajánlatos valameddig fenn hagyni, vagy azonnal levehető? Nekem még nincs FemCAp-em, de szeretnék. Válaszodat köszönöm

  7. Szia!
    Szeretném kérdezni, hogy mennyire biztonságos a Femcap? Pearl-index áll rendelkezésetekre? A fogamzásgátló tablettától folyamatosan hízok, a spermicid szerek irritálnak, méhen belüli eszköztől ódzkodok, az óvszertől pedig a párom tart. Szóval maradhatna a FemCap, mint megoldás (vagy az önmegtartóztatás 😀 ). Van 2 szép gyermekem, és nem szeretnénk többet, így fontos lenne, hogy megbízható legyen az eszköz.
    Köszönöm, hogy végi olvastad, és köszönöm szépen a választ is!

  8. Szia!
    Az lenne a kérdésem,hogy a spermicidet a mélyedésbe kell töltenem ami ráül a méhnyakamra?
    Ez nem befolyásolja azt,hogy fentmarad-e rendesen…hiszen az eszköz és a méhnyak közt íny lesz egy krém réteg…?
    Vagy csak a külső peremre tegyek?
    Mekkora mennyiség ideális a spernicidből?
    A felhelyezés előtt kell spermiciddel bekenni?
    Mennyi ideig hatásos a spermicid,az együttlét előtt közvetlenül kellene alkalmazni?

    …soksok kérdés,aggódós vagyok 🙂

    1. Szia!

      A vákuumot a gél nem befolyásolja, így is fent marad a FemCap, de van, akinek könnyebben megy a felhelyezés, ha nincs gél a kupola rész belső felében. Kívülre (a hüvely felőli oldalra) ebben az esetben is kell gélt juttatni. egy teáskanál gél elegendő nagyjából. és igen a felhelyezés előtt ajánlott bekenni, de a Caya gélhez (aminek az összetétele ugyanaz, mint a Kontragélnek)van csomagolva egy applikátor, amelynek segítségével akkor is tudsz gélt feljuttatni, ha már feltetted az eszközt. A kényelem érdekében érdemes aktus előtt 15-20 perccel feltenni az eszközt, de akkor sincs gond, ha kevesebb idő telik el. A bio gélek nem úgy működnek, mint a nonxynol-9-et tartalmazó gélek.

  9. Szia,
    Köszi szèpen, hogy van ez az oldal.
    Elèg jol ismerem magam, meg elolvastam mindent róla. De első hasznalatkor total be voltam tojva, hogy be tudok nyúlni mellette :-p valahogy elsiklottam a vakumos dolgon, ok, hogy mèhnyaksapka, de akkor is :-p szóval köszi a felhomalyosítast. Vakum van, alig tudom leszedni. Nekem valahogy nem úgy all, hogy ujjea essen a kiszedő.
    Szóval tök jo leírast adtal róla, köszi.

    Kiegészítés, nagydolognal is bent tud maradni problèma nélkül. Az intimkehely macerasabb. Még elèg edzetlen a hüvelyem, nagydologgal az is kijjebb csúszott. Most voltam intimtornán, szal már nem sokáig. A femcup viszont simán bent marad. Persze nyomásra lejjebb jön a többi szervvel együtt, de visszaáll utána minden.

    A spontanaitasról. Èn is hasznalok hőmèrős, nyákvizsgálos stb modszereket. Csak arra a pár napra vettem a femcupot, amikor kell valamilyen vèdekezès. Ismerve magam, peteérés környèkèn igen kívános vagyok. Szoval hazaèrek, zuhizok, felrakom, ès jöhet az este, meg aminek jönnie kell.
    Amúgy már első alkalommal egy szuperjot szexeltünk, szoval eddig jó 🙂

  10. Szia!
    Egy kicsit kényes téma… Én aktus közben nagyon szeretem árezni a párom “ceruzahegyét”… A FemCap mennyire gátolja ezt?
    Illetve megnéztem a videót. Párom eléggé hosszú méretű. Nem zavarja aktus közben az eszköz fogantyúja?
    Bocsi, hogy buta a kérdés, de két babaközti időre kellene, meg ha bejön akkor utána 🙂

  11. Kedves Janka!

    2 gyereket szültem természetes úton az elmúlt 4 évben, 31 éves vagyok. Azon gondolkodom hogy a FemCap vagy a pesszárium lenne nekem megfelelőbb választás? A felhelyezéstől tartok egy kicsit, mert rövid az ujjam és nem tudom kitapintani hogy hol van a méhszájam, vagy nem tudom mit kéne éreznem. Továbbá, a férjemmel mi nagyon termékenyek vagyunk, mindkét gyerek elsőre összejött. Így hogy 94-96%os hatékonyságuak ezek az eszközök, mennyire ajánlatos ilyet használnunk?
    Válaszodat előre is köszönöm!

    1. Kedves Sonja! Itt találsz egy részletes összehasonlítást a Cayáról és a FemCapről: http://hormonmentes.hu/caya-vagy-femcap. Szerintem ezekben minden választ megtalálsz, de a webshopban a termékek saját oldalán (ld: Caya, ill. FemCap) is van egy GYIK-fül, amely alatt a részletes leírás mellett választ kapsz a gyakori kérdésekre is. Ha bizonytalan vagy, hogy fogod-e tudni használni a termékeket, illetve abban az esetben kifejezetten, ha nem éred el a méhnyakadat, akkor inkább a Caya pesszáriumot szoktuk javasolni, mert a visszajelzések szerint könnyebb felhelyezni.

      A termékenységre felvetésül: megfontolásra javaslom, hogy amennyiben kellően testtudatosnak érzed magad, érdemes lehet elvégezned a termékenységtudat-tanfolyamot. Ebben az esetben a cikluskövetés eredményeként tudatosan tudod kombinálni a neked megfelelő/szimpatikus módszereket (akár a választott eszköz használatát kombinálni megszakítással, közben alkalmazni a szimptotermális-módszert stb.). A következő tanfolyam április elején indul, addig is tájékozódhatsz az alapokról a hormonmentes blogon, illetve a Facebookon a gyengéd fogamzásgátlás és termékenységtudat csoportban: https://www.facebook.com/groups/1714958595400053/.

  12. Sziasztok! Nagyon érdekelne a FemCap. A méret miatt vagyok nagyon bizonytalan. Már 4 éve használok intimtölcsért (yuuki kicsi méretét – 42 mm átmérő). Viszonylag sürgősen lenne rá szükség utazás miatt, az általatok hivatkozot doktornőt sajnos nem sikerült eddig elérnem. Még nem szültem, nem volt abortuszom sem, arról nincs ötletem, hogy volt-e olyan, hogy esetleg akár csak 2 hétig is terhes lettem volna… nagyobb az esélye, hogy nem. Az lenne a krdésem, hogy a nagyobb (közepes) méret is megfelelő vákumot tud okozni, ha mondjuk kisebb a méhnyak?

  13. Szia!
    Nagyon jó volt a leírás a FemCapről, a hozzászólások között is megtaláltam a választ a legtöbb felmerülő kérdésre.
    Most rendeltük meg a méhszájsapit és hozzá a Caya gélt az aplikátorral, így talán könnyebb lesz újra adagolni, ha többször szeretnénk együtt lenni, amíg fent van a FemCap. (Így értelmeztem, a leírtakat, h minden aktusnál pótolni kell a spermicidet.)

    A kérdésem az intim együttlétekre vonatkozik: a spermicid gél mennyire folyik ki? Ez leginkább az orális szex végett érdekel, zavaró-e, “ehető”-e…??
    Válaszodat előre is köszönöm!

    1. Kedves Fruzsi! A Caya gél közepesen folyós, színtelen, szagtalan anyag, ám semmilyen egészségkárosító hatása nincs szájba kerülve sem. A tapasztalat azt mutatja, hogy a gél íze némiképp érezhető, ám ha a Caya felhelyezése után a hüvelybemenetet megmossák egy kis vízzel, akkor ez gyakorlatilag kivédhető.

  14. Kedves Janka!
    Már egy két hónapja rendeltem meg a femcap et, és nagyon meg is örültem neki, mert a párom allergiás latexra és a fogamzásgátló sem vált be. Viszont volt már pár problémánk a méhszájsapkával is, mert bárhogy raktuk fel és akárhányszor ellenőriztük le és bizonyosodtam meg róla, hogy most tuti jó lesz mindig fejjel lefelé elfordult. Mostmár nem tudom mitévő legyek azt hiszem hogy az intenzitásnk és a póznak köze van hozzá annak ellenére ahogy írtad, de az is lehet hogy a méhszájammal nem stimmel valami. 18 éves vagyok és még sosem voltam terhes ezért a legkissebb méretet rendeltem. Válaszod előre is köszönöm!
    Enikő

    1. Kedves Enikő! Ha többször is megfordult, akkor semmiképp sem biztonságos a FemCap használata. Ha úgy érzed, hogy egyébként a vákuum a felhelyezésnél kialakul, akkor a fiatal korod ellenére elképzelhető, hogy méretprobléma van a háttérben. Ám mi erről látatlanban nem tudunk biztosat nyilatkozni. Érdemes elmenni olyan nőgyógyászhoz, aki segít a méret megállapításában és biztosan ismeri az eszközt, például Dékány Ágnes doktornőhöz (ld. Orvosajánló).

  15. Kedves Janka! Azt szeretném kérdezni, hogy az aktus előtti 20 perces spermicid felhelyezést (FemCup-al együtt természetesen) úgy kell érteni, hogy ennek az ejakuláció előtt 20 perccel kell történnie vagy a behatolás előtt 20 perccel? Arra gondoltam, mi van akkor, ha több mint 20 percig szeretkezünk? Akkor is kell ejakuláció előtt plusz spermicidet feltenni? Picit az elbizonytalanít, hogy ha jól zár a FemCup akkor miért kötelező hozzá spermicid? Aggódós vagyok, bocsánat a sok kérdésért. Viszont mindenképp szeretném elhagyni a hormont és az óvszer mellett más megoldást is keresünk. 🙂 Köszönöm kedves válaszod! Szeretettel: Kriszti

    1. Kedves Kriszti!
      A behatolás előtt 20 perccel. Ez egy körülbelüli javaslat, időben közelebb lehet az aktushoz a felhelyezése, de ha nagyon sokkal megelőzi, akkor testhőmérséklet és a szexuális izgalom hatása miatt a gél elfolyósodása miatt veszíthet a hatékonyságából. Egyébként a spermicid gélt abban az esetben szükséges pótolni, ha a géllel együtt történő FemCap felhelyezése után már eltelt 2 óra. Habár a FemCapnek önmagában is van hatékonysága, mégis minden esetben spermicid géllel együtt javasolt használni, ez szerepel a gyártói termékleírásban is, mert a hatékonyságát jelentősen növeli.

  16. Kedves Janka,
    A szülés után kisebb inkontinenciám lett, ami még nem múlt el. Pisilés után jön még pár csepp, de pl ugrálás stb alkalmával nem vettem észre.
    Szoktam tornázni, de nem jut rá időm rendszeresen.
    A kérdésem az lenne, hogy a femcapot ezesetben használhatom?
    Köszönöm válaszod 🙂

    1. Kedves Klaudia!
      Az inkontinenciának nincs köze a méhszájsapka/pesszárium használathoz, a hatékonyságra nincs hatással. A javaslatokat betartva nyugodtan lehet használni mindkettőt, ettől függetlenül az intimtorna indokolt lehet ez esetben.

  17. Jó napot,
    Első használat után a levételénél azt vettem észre, hogy a vákum erősen tartott, viszont elől a femcap hosszú oldala volt. Használtunk contra gélt is. Lehet ebből probléma?

    1. Kedves Petra!
      Előfordulhat, hogy a FemCap olykor – néha bizonyos pozíciók hatására – elforog a méhszáj körül a vízszintes tengely mentén. Ám ez benne van a működésében, ahogy írod is, ha tart a vákuum és azt az eszköz levételekor is érezted, ez a vízszintes elfordulás nem ront az eszköz hatékonyságán.

  18. Kedves Janka!
    Nemrég érkezett meg a termék, gyakorláskor ment a fel és levétel is, pamutzsinórral. Az első használat közben mintha éreztem volna, hogy ott van, és hogy nyomódik folyamatosan a méhszájamhoz, bizonyos pozíciókban egy kicsit kellemetlen volt. A zsinór pedig úgy felgyűrődött, hogy nem tudtam megtalálni, el is fordult a sapka, nehezen sikerült levenni. Nem szeretném feladni a használatát, hiszen még csak most vettem, remélem a kicsit kellemetlen érzésem elmúlik ha többször használjuk. Óvszerrel kombinálva is lehet használni? Köszönöm!

    1. Kedves Nona! Ahogy írod is, mindenképpen érdemes ismerkedni a FemCappel, gyakorolni a felhelyezést, amíg kialakul egyfajta rutin az eszköz használatában. Óvszerrel is kombinálhatjátok a használatát, azonban ilyenkor javasolt kicsit több gélt/síkosítót alkalmazni, hogy a két eszköz súrlódását a lehető leginkább minimalizáljátok.

  19. Sziasztok!
    2 hete vettem a FemCapet. Egy hétig a párom nem volt itthon,így volt alkalmam próbálgatni.
    Nagyon sokat számít,hogy hüvelykelyhet használ e előtte valaki,persze aki nem annak sem lehetetlen a felhelyezés. Első két napban úgy voltam vele,hogy ez nem fog menni de próbáltam pozitívan állni hozzá hiszen a kehely sem működött nekem elsőre egyből tökéletesen.
    Hazajött a párom kipróbáltuk élesben,az első 2mpben azt mondta talán érzett valamit,de utána már semmit. Én este helyeztem fel és reggelig fent volt bőven letelt a 6óra mire kivettem. A kivétel nem volt a legegyszerűbb,rálehetne parázni de nyugodtan kell hozzáállni és így kisebb próbálkozás után sikerült is leszednem. Még nem a legtökéletesebb (4napja használom) kivételnél még bennem fordul ki a femcap,de idővel szerintem ez is menni fog. Második alkalommal úgy voltam vele,hogy tuti nem jól teszem fel lesz ami lesz 😀 (természetesen még nem mertük kipróbálni hogy bennem is végződjön az aktus :D) De mikor levettem ígyis jó helyre került,szóval egyszerűen már most IMÁDOM! Bárcsak soha ne szedtem volna fogamzásgátlót! Nagyon köszönöm a segítséged,és fontos lenne,hogy mindenki írja le a tapasztalatait,hogy tanulhassunk ennél többet is egymástól!
    Köszi köszi !

  20. Kedves Janka!

    Egy hónapja vettük a FemCap-et, szóval még kezdő használója vagyok a méhszájsapkának és azt szerettem volna kérdezni, normális-e az, hogy kicsit akrobatikusabb szex után elfordulva találom a méhszájsapkát, bár általában jól rögzül és nem mozdul el? Azaz nem csak a tengelye körül fordul el, hanem ki is mozdul a helyéről sajnos.. Azaz a kérdésem valójában az, elvileg a FemCap nem kéne elmozduljon a helyéről bármilyen pózban is szeretkeztek ugye? Vagy nem ajánlott a FemCap ha kicsit mozgékonyabb a szex? (Gondolom, hogy minden pózban fent kéne maradjon és szimplán még én nem tudom jól felhelyezni, ezért történt ez, de meg szerettem volna kérdezni 🙂 )

    Köszönöm!

    1. Kedves Tercsi! Ha a vákuum megfelelően kialakul felhelyezésnél, akkor aktus után nem szabad elmozdulnia az eszköznek. Eddig akinél elmozdulás volt, ott minden esetben kiderült, hogy a felhelyezésnél volt probléma. Sajnos látatlanban nem tudunk többet segíteni, mint amennyit a FemCapről szóló cikkben megírtunk, nézd meg, ha esetleg még nem olvastad: http://hormonmentes.hu/minden-amit-a-femcap-mehszajsapkarol-tudni-akarsz/. Ha esetleg bizonytalan vagy a méretben, vagy a felhelyezésben,ha van rá lehetőséges, érdemes lehet megkeresned dr. Dékány Ágnest, aki tud segíteni tanácsaival: https://hormonmentes.hu/orvosajanlo/

      1. Kedves Janka!

        Új tulajdonosa vagyok egy Femcapnak, az első alkalmakkor szinte hamar ráéreztem a felhelyezésére, vákum keletkezett stb. Kényelmes volt, semmit nem éreztünk belőle a párommal. Imádom ez nem kétség. Kipróbáltuk élesben is, 6 óra a minimum eltelt, minden ok. A legutóbbi probálkozásunkkor feltettem, spermicidet is használva, úgy tűnt minden rendben. Aktus közben is észre verhetetlen volt. Amikor az aktus után kimentem a mosdóba, észre vettem hogy kicsúszott. A “végeredmény” úgy tűnt a megfelelő oldalon maradt de azért aggódok egy kicsit. Nyilván mégis rosszul tettem fel. 2 nap múlva elvileg esedékes hogy megjöjjön…
        Igazából a meglátásodra vagyok kíváncsi. Hogy nem vettem észre hogy nincs fent jol ha aktus közben nem volt zavaro?! Remélem nem lesz gond belőle mert már van 2 kis gyerkőcöm.
        Köszönöm válaszod.

        1. Kedves Bodor-Szabó! Ha helyes a felrögzítés és a vákuum kialakul, akkor még intenzív együttlét hatására is nehéz elképzelni, hogy a FemCap elmozdul (különösen, ha nem érezni a férfi oldaláról), tehát elég valószínűnek tűnik, hogy a felhelyezés nem volt tökéletes. Érdemes lehet ezt még gyakorolni, mert ez valóban idő kérdése (is). Illetve mi “betanulós” időszakban – az első 3-4 alkalommal mindenképp – mindig szoktuk javasolni a dupla védekezést (megszakítással, óvszerrel). A spermicid gél bizonyos fokig védhet ilyen esetekben, ám a méhszájsapka és a pesszárium “védekezési erejét” maga az eszköz adja.

    2. Kedves Janka!
      A napokban találtam rá a Hormonmentes oldalra és YouTube csatornára… Még nem tudok magamról semmit.. Sajnos..
      Elsősorban 2 kérdésem lenne:
      1. A kiszemeltemmel mostanában nagyon forró hangulatban szoktunk lenni.. Ő nem akarja az óvszert én pedig a fogamzásgátló tabit…. Ezenfelül még fogalmam sincs a méreteiről… Atolvastam az összehasonlítást, termékleírást.. Megneztem a felhelyezésről a videókat… Számomra a Femcap biztonságosabbnak tűnik.. Te melyiket ajánlod?
      2. A másik kérdésem pedig arról lenne hogy mennyire kellene félnem a nemkívánatos terhességtől, ha az elmúlt 3 évben maximum 5x volt menstruációm.. És nem használnánk védekezést?
      Köszönöm előre is
      Trix

      1. Kedves Trix!
        1. Mindkettőt ajánljuk, azért vannak a webshopunkban. 🙂 A két termék hatékonysága között nincs számottevő különbség, ugyanakkor hogy kinek melyik válik be jobban, az egyéni preferencia kérdése, ami gyakran egyéni anatómia kérdése. Tapasztalataink szerint általában nagyon fontos szempont, hogy Te melyik eszközt tudod elképzelni inkább magadnak.
        2. Erre való a termékenységtudat és a cikluskövetés. Ha megtanulod, hogy mikor vagy termékeny, akkor erre a kérdésre Te elég pontosan tudsz válaszolni. Így látatlanban viszont csak rendkívül szakmaiatlan számokkal és tapasztalati meglátásokkal vagdalkozhatnánk.

  21. Kedves Janka!
    Az lenne a kérdésem, hogy a femcappel párhuzamosan lehet e használni pl. óvszert (főként az első néhány alkalom miatt kéne, amikor még nem biztos, hogy tökéletesen fel tudom helyezni stb)?

  22. Kedves Janka/ Válaszoló!
    Még nem szereztük be a méhszájsapkát, mert előbb részletesen körbejárom a témát 🙂 két kérdésem lenne ezzel kapcsolatban, amire nem találtam választ:
    1. Jelenleg kb fél évig használnánk, amíg nem szeretnénk a második gyerkőcöt. Utána hosszú ideig nem használnánk. Lesz ebből baja, ha sokat áll az eszköz? Mit érdemes ilyenkor csinálni vele?
    2. Honnan lehet tudni, hogy cserélni kell? Ugye 1-2 évig használható.
    Köszönöm a választ előre is!

    1. Kedves Bogi! A FemCap anyaga a használat gyakoriságának függvényében “használódik el”, tehát ha fél év után pihen a dobozában, akkor az élettartamának hátralévő része nagyjából onnan folytatódik, amikor újra használni kezditek a szünet után. Természetesen ebben az esetben is célszerű folyamatosan ellenőrizni az eszközt, ha úgy látod, hogy az anyagán bármilyen elváltozás vagy sérülés lenne, akkor érdemesebb új méhszájsapkát beszerezni. És ezzel egyben meg is válaszoltuk a 2. kérdésedet is. 🙂

  23. Kedves Janka!
    Ha ovulacio alatt nem igazán, utána pedig épphogy tudom csak kitapintani a méhszájamat, akkor jól sejtem, hogy nem tudom alkalmazni? ( Még azért próbálkozom a dologgal.)
    Ilyen esetben melyik megoldást javasolnád? 😞

    1. Kedves Bogi! Magas méhnyakállás esetén valóban előfordulhat nehézség a FemCap felhelyezésével/levételével, így ebben az esetben inkább a Caya pesszáriummal lehet érdemes próbálkozni. A Caya a hüvelyfalra rögzül, így a használata során nem feltétlen szükséges elérni a méhnyakat.

  24. Kedves Janka.
    A fogamzásgátló elhagyása óta rendszertelen a ciklusom (az elmúlt 1 évben csak 1x volt)
    A kérdésem az lenne hogy lehet e abból probléma ha pont akkor jön meg a menszeszem amikor a FemCap fent van? Azt olvastam hogy menstruáció alatt nem lehet hasznalni de ugye nem tudom kiszámítani hogy mikor jön meg ha megjön. Előre is köszönöm a választ.

    1. Kedves Andrea! Egyszeri ilyen alkalomból nem lehet gond, viszont azt javasoljuk, ez esetben a 6 óra letelte után lehetőleg mielőbb távolítsd el a FemCap-et, tehát ne hagyd bent 48 óráig – így minimalizálva a menstruációval való “véletlen egybeesés” esélyét.

  25. Szia Janka!
    Használom a Caya pesszáriumot egy ève.
    Az az aggodalmam támadt, hogy lehetsèges e, hogy intenzív sex közben a pöcök rèsze bátja a húgycsövemet. Anatómiailag ugye közel lehwtnek egymáshoz. Többször volt felfertőződèses tünetem ès arra gondoltam, hogy talán ez a manuális irritáció is rásegíthet-e?
    Esetleg próbáljam a FamCup-ot aminek nincs pöcök rèsze?
    Előre is Köszönöm, Szaffy

    1. Kedves Szaffy! Ha ez csak a Caya használata mellett fordult elő, akkor érdemes lehet ellenőrizni a méretet nőgyógyásszal, hogy állhat-e ez a jelenség hétterében (ld. orvosajánló). Sajnos, akiknek van erre az érzékenységre hajlamuk, azoknak okozhat gondot a Caya, a FemCap esetén ez nem jellemző.

  26. Szia Janka!

    Megérkezett a méhszájsapkám, napok óta próbálgatom a felhelyezést, levételt, minden rendben van vele, imádom! Élesbe még nem próbáltuk ki, de lassan annak az ideje is elérkezik.
    Az lenne a kérdésem, hogyha kétszer vagyok együtt a párommal 1,5-2 óra alatt, akkor is kell plusz spermicid? Illetve jól értelmeztem, az aktus előtti 20p az lehet 15 p is, de ha több idő telik el, mennyi az amennyinél még nem kell pótolni?
    Köszönöm a válaszod előre is!

    1. Kedves Eszter! Örülünk, hogy tetszik a FemCap. Ha két (vagy több) aktus esetén is használjátok az eszközt, akkor javasolt a második (vagy többedik) alkalom előtt is újabb adag gélt felhelyezni a FemCap peremére. A gélt aktus előtt nem több mint 20 perccel érdemes felhelyezni: tehát 5, 10, 15 perccel. 🙂 Ennek oka, hogy ha a felhelyezés és az aktus között túl sok idő telik el, akkor fennállhat a veszély, hogy a hüvely melegebb közegében a gél elfolyósodik és így veszít valamennyit a hatékonyságából. (Meg kényelmetlenül csúszóssá is válhat, de ez már más tészta.)

    1. Kedves Kitti! Ha a felhelyezésnél szépen takarja az eszköz a méhnyakat és kialakul a vákuum is (felhelyezés után a középső dóm részt kb. 10 másodpercre benyomod, így a méhszájsapka “rácuppan” a méhnyakra), és kivételkor is ugyanígy a helyén találod, akkor minden rendben van.

A weboldalon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.

Ezek a cookie-k lehetővé teszik számunkra látogatások és forgalmi források számlálását, így webhelyünk teljesítményét mérhetjük és javíthatjuk.

Az oldal működtetéséhez az alábbi technikai cookie-ek szükségesek
  • wordpress_test_cookie
  • wordpress_logged_in_
  • wordpress_sec

Összes tiltása
Összes engedélyezése